Hullámlovasok a második hullámban. Tanárok és szülők edzésben.

Friss hír, hogy az országos tisztifőorvos bejelentése szerint már a  koronavírus – járvány második, felfutó és aktív szakaszában vagyunk. Itt van az ősz, itt van a második hullám. Szeptember elején mi is megnyitottuk a tanévet egy budapesti gimnáziumi tanár köszöntőjével, aki végzős osztályával készült arra, hogy a víz felett maradjanak, ha jön a hullám. Nézzük, hogy alakultak az esélyeik az első hónapban! Bokor Judit  Képzeld el hogy tanár vagy! c. jegyzete után, most itt van tanári naplójának folytatása. De ebbe az e-naplóba most szülők is írtak…

Egy hónap telt el azóta, hogy arra kértelek benneteket, képzeljétek el: van egy végzős osztályotok pandémia idején, és sírjátok ki magatokat. Sok visszajelzést kaptam, tanároktól, akiknek végzős osztálya van, szülőktől, barátoktól, sőt, tanítványoktól is. Azt hiszem tartozom nekik azzal, hogy megírjam, mi a helyzet most, egy hónapnyi iskola után.

Vannak először is a szabályok, amiket nem nagyon lehet betartani. Megérkezel az iskolába, nyomsz egy adag barackpálinka illatú fertőtlenítőt a kezedre, majd próbálod kerülni a tömeget. Ez egy nyolcszáz fős iskolában nagyjából lehetetlen, ezért kitalálsz haladási irányokat a lépcsőn, csúsztatott csengetést, hogy az ebédeltetés ne járjon irdatlan tömeggel, próbálod szétültetni a gyerekeket a teremben, ami ott sem működik, ahol lenne hely, mert a gyerek, a tinédzser az hál’ istennek olyan, hogy egymás nyakában szeret lenni.

Aztán ott a maszk. Nem léphetsz be nélküle. A közösségi terekben, folyosón, aulában kötelező. Hordják is, pingpongozás közben, lukas órában tök egyedül a folyosón, fejüket összedugva az aula bokszaiban. Aránylag kevés gyereket kell felszólítani, hogy ne lógassa ki az orrát, ez jó. Órán nem kötelező, különösen nyelvórán, ahol normál esetben is nehéz a gátlásos, motyogó gyerekeket megérteni, maszkban meg pláne. A maszkok egyébként mindenfélék, az orvosi eldobhatótól a vicces mintás textilmaszkokon át a szupermárkás sikkesig van minden, még a sárga SZFE-s maszk is felbukkan itt-ott. Egy kolléganő szerint ez nem jó, nem szabad érzelmileg kötődnöd a maszkodhoz, mert nem fogsz tudni lejönni róla. Valószínűleg igaza van, én már most érzem, hogy a maszk jó, eltakarja a ráncaidat, a tokádat és a szemed alatt a karikákat, ha rajtam van, letegeznek, hurrá.

Visszatér az életedbe a Zoom, egyelőre csak szülői értekezleten. A szülők persze pont olyanok, mint a gyerekek, kép és hang nélkül, de ezt kompenzálják a képpel megjelenő szülők mögött felbukkanó, integető végzőseid, meg persze a kutyák, macskák, nyulak és hörcsögök. Kicsit frusztrál, hogy a legtöbb kérdésre határozott „nem tudom” a válasz.

A legtöbb kérdés ugyanis arra vonatkozik, mi a teendő, ha a gyerek a gyerek beteg, Coviddal vagy anélkül, pontos eljárásrend hiányában ugyanis általában rögtönözni tudsz csak. Vezetsz egy táblázatot minden otthon maradó gyerekről, tünetekkel, a visszatérés várható időpontjával. Ha felbukkan egy pozitív teszteredmény, jelented, majd vársz, hogy valaki intézkedjen, karantént és digitális oktatást rendeljen el. Logikátlanság itt is, karanténba kerül egy egész osztály, akkor is, ha a 11-12. évfolyamon főleg vegyes csoportokban vannak, és a fertőzött gyerek többet találkozik a párhuzamos osztályba járókkal, mint a saját osztálytársaival. De két hétre otthon marad az a gyerek is, aki önszorgalomból tesztet csináltat, és a negatív eredményt lobogtatva jönne vissza. Mire az osztálynak elrendelik a karantént és a digitális tanrendet, a pozitív gyerek karanténja lejár, de marad otthon az osztállyal ő is további két hétre.

Amikor azt hiszed, hogy most már mindent tudsz, kiderül, hogy a karantén elrendelésekor randomgenerátort használnak. Hetek telnek el úgy, hogy egy osztályban van pozitív teszteredmény, és nem történik semmi. Van olyan gyerek pozitív teszttel, akinek a hivatalos szervek sem rendelnek el karantént, viszont az iskolába csak úgy jöhetne vissza, hogy papírt hoz arról, hogy feloldották azt. Van, aki akkor kap hivatalos papírt a karantén elrendeléséről, amikor két hét után, teljesen tünetmentesen akár vissza is jöhetne. Mindenesetre izgatottan várjuk, mikor szólnak majd, hogy maradjon otthon mindenki – a mindenki ebben az esetben persze valószínűleg csak a gyerekeket jelenti, a tanárok például vígan dolgozhatnak tovább. Vagy kevésbé vígan, vérmérséklettől függően.

Ebben az egész történetben minden teljesen logikátlan és bizonytalan. Két dolog biztos csak: az egyik, hogy az iskolákat, beleértve a vezetőket, a tanárokat, a szülőket és a gyerekeket teljesen magára hagyta az oktatásirányítás a járvány idején. A másik, hogy minden bizonytalanság ellenére iskolába járni jó.

Kedves Olvasó! Ha te  – netán tanárként vagy szülőként – mostantól itt már valami logikusabbra és megnyugtatóbbra vágysz,  mert elég volt a bizonytalanságból, javasoljuk, hogy azonnal lapozz egy  másik dajer.hu cikkre, de ezt NE olvasd tovább! Mi szóltunk.

Az alábbiakban két szülői tapasztalat olvasóinktól,  a tanév első hónapja után, elsőként Emesétől: 

Tőlem reggelente két gyerek indul: pár megállót mennek busszal az iskolába. Majd ki-ki a saját edzésére. Öcséméknél egy ovis és egy alsós teszi ugyanezt, a sógornőm pedig tanárként az osztálytermekben és a tanáriban tölti a mindennapjait. Édesapám egy nyugdíjasházban él, ja, és a sógorom színész, aki teltházak előtt játszik. Az alakzat minden pontján villog a vészjelzés. Tulajdonképpen, hogy én mivel és hová megyek, szinte lényegtelen is, hiszen a legszűkebb környezetem sok száz emberrel találkozik naponta. Természetesen minden ezenkívül rajtunk álló felelős védekezésben rendíthetetlenek vagyunk, csak esténként és reggelenként tűnődöm el rajta, hogy percek kérdése, hol surran be a vírus. Vagy már jött és ment is? Józan ésszel rengeteg hibát, logikátlanságot, képtelen megoldást látok az összes rendszerben, de mire a végére érnék a “kellett volna”, “lehetett volna”-mantrának, már csomagolom is a másnapi bőséges uzsonnát, hiszen legalább az ebédre nem fizettem be őket, így tízből már csak kilenc zsúfolt tér várja őket minden nap.

És egy kicsit máshogy ugyanaz, Erikától:

Hogy hogyan indult a tanév nálunk? Röviden: sehogy. Azaz 1-2 hét késéssel. Három iskoláskorú gyermekünk van, a Legkisebb most kezdte (volna)az 1. osztályt, a Középső a nyolcosztályos gimit, a Legnagyobb a 7. osztályt egy új iskolában. A Legnagyobb szeptember 1-jére belázasodott, így egyértelmű volt, hogy ő nem mehet iskolába. De mi legyen a többiekkel? Írtam gyorsan az osztályfőnöknek, az első válaszban rögtön meg is kértek, hogy a Legkisebbet semmiképp se vigyem be az iskolába. A Középsőt elkísértem a gimibe, beszéltem az osztályfőnökkel és abban maradtunk, hogy bár tünetmentes, maszkban fogja tölteni a napot. Mindeközben folyamatosan próbáltam hívni a háziorvost, sikertelenül, mert a vonal foglalt volt. A rendelővel tudtam beszélni, az asszisztens próbált tájékoztatni a teendőktől és biztosított arról, hogy ő is keresni fogja az orvosunkat.

9 óra elteltével tudtam beszélni az orvossal, aki azt kérte, tartsam otthon a tünetmentes, egészséges testvéreket. A biztonság kedvéért. Így hát felhívtam a gimi igazgatóját, tájékoztattam a háziorvos javaslatáról és megbeszéltük, hogy hazaküldi a Középsőt. Az orvosunk közben rendelt a Legnagyobbnak egy Covid-tesztet, mert szóltam, hogy az egyesületnél – ahova edzésre jár – van pozitív eset. Utólag visszagondolva és látva, hogy milyen hercehurcával jár az egész, lehet, hogy túlzás volt ez az óvatosság. A gyerek nem volt közvetlen kontaktban a fertőzött felnőttekkel, lehet, hogy felesleges volt ezt megemlíteni az orvosnak. De úgy voltam vele én is, jobb az óvatosság.

Közben a Legnagyobb láza 40 fokig is felkúszott, lázcsillapítók mellett, dokival folyamatos telefonkapcsolatban – távgyógyításban (még antibiotikumot is lőtt fel a felhőbe, hátha kell…). A többiek pedig itthon szomorkodtak, mert nekik nem volt igazi első napjuk az iskolában, de még első hetük se lett.

Legnagyobbnak egyéb tünete nem volt továbbra se, harmadik nap már hőemelkedése se volt. Mentősök sehol, hogy levegyék a tesztet. De más se nézett felénk, hogy maradjunk-e önkéntes karanténban vagy bármi. Mivel senkinek semmilyen tünete nem volt, laza karanténba helyeztük magunkat: kutyasétáltatás megengedett volt, én home office-ban (amúgy is arra készültem az iskolakezdés miatt), Apa dolgozott (emberekkel nem volt kontaktban), csak boltba jártunk el, ha szükséges volt – egyesével, s kizárólag a felnőttek.

Csütörtökön – hallva a hosszú várakozási időt a tesztelésre – elvittük a Legnagyobbat  autós tesztállomásra: 30.000 Ft. Eredmény másnapra. Sajnos csak este 9-re, de legalább negatív lett. Megírtam ezt a sulikba, ahol a tesókat hétfőn már várták az iskolába. A Legnagyobbnak még kellett egy orvosi vizit, igazolással. Igen ám, de vasárnap hívott az Országos Mentőszolgálat, hogy jönnének tesztelni a Legnagyobbat hétfőn, 9 után (a teszt rendelése után 6 nappal). Mondtam, hogy már tárgytalan, van egy negatív tesztünk, de az volt a válasz, hogy nem baj, két negatív teszt a tuti. Hétfőn még próbálkoztunk valahogy visszamondani a tesztelést, de nem sikerült (telefonon elérhetetlenek voltak). Kicsik suliban, Legnagyobb várja étlen-szomjan a tesztelőket. Délután 2 körül meg is érkeztek, mintavétel a kertben. Eredmény két nap múlva: negatív. Csütörtökön megkaptuk az igazolást is az orvostól és pénteken már mehetett mindhárom gyerek iskolába.

Azóta is járnak mind, és frászt kapok, ha valaki tüsszent vagy reggelre kiszárad a torka és fáj kicsit, ne adj’ Isten, köhint egyet…

Suliban lázmérés van reggel, kézfertőtlenítés és közös terekben maszkviselés. Eddig megúsztuk, de már itt van a szomszédban…

Köszönjük olvasóink, Emese és Erika beszámolóit!