school coronavirus

Képzeld el, hogy tanár vagy!

A 2020/21-es tanévet közel 111 ezer tanár kezdi el az általános-és középiskolákban, és közel 5 ezer betöltetlen pedagógus hely várja, hogy az érintettek eléggé higgyenek a hazai pedagógus életpályamodellben. Valamint abban,  hogy a miniszteri kérésnek is eleget téve, most, hogy  túl vannak a nyári feltöltődésen, bizonyára lesz elég optimizmus és  felelősségérzet bennünk ahhoz, hogy a szintén kipihent szülőkkel együtt megfékezzék a Covid19 vírus iskolai terjedését. Mert ehhez természetesen minden fenntartói segítséget – értsd például eszközt, módszertani és szupervíziós támogatást –  megkapnak. Ugye? Az utópisztikus látomás után Bokor Judit fővárosi gimnázium tanár osztja  meg velünk  tanévnyitó jegyzetét.

Dajer_Tamogatom

(borítókép:Damien Meyer/AFP via Getty Images)

Képzeld el, hogy tanár vagy egy tetszőlegesen választott évben, és végzős az osztályod!
Ez egy ilyen fura, eufórikus állapot. Szervezed az utolsó osztálykirándulást, azon tipródsz, hogyan lesz időd próbálni velük a szalagavatóra, hogyan csinálj hülyét magadból ötvenévesen a tanári műsorban, pontosan tudod, hogy bőgni fogsz, amikor meglátod őket pingvinben meg habcsókban, készülsz a rengeteg adminisztrációra, naponta meg fogod kérdezni őket, megcsinálták-e végre a közösségi szolgálatot, táblázatokat töltesz ki nyelvvizsgákról, próbálod meggyőzni őket, hogy ne lógják el azokat az órákat, amik szerintük feleslegesek ahhoz, hogy menő jogász meg közgazdász legyen belőlük, megint bőgsz a ballagáson, napokat melózol az érettségi beosztáson, rettenetesen büszke vagy, hogy milyen okosan tudnak beszélni Petőfi forradalmi költészetéről meg a hidegháborúról, aztán a banketten megint bőgsz egy sort, közben a családod idegeire mész, mert rájuk alig marad időd.

Képzeld el, hogy tanár vagy, 2020. augusztusában, pandémia idején, és végzős osztályod van!
Ez sok minden, csak nem eufórikus állapot. Túléltél három hónapnyi távoktatást, amit egy kanapéról vezényeltél le digitális félanalfabétaként, ápoltál diáklelkeket zoomon (amiről március 16-án hallottál először), tartottál órákat egy csomó lenémított fekete téglalapnak, rajta egy névvel, javítottál vég nélkül a megszokott piros tollad helyett a laptopodon, a sajátodon persze, rendes tanár maga gondoskodik a felszereléséről, fájt a hátad, a fejed, a szemed, csoportosítottad át a fél fizetésed egy új szemüvegre, és közben naponta hálát rebegtél, hogy nem most végzősök a te babáid, nem nekik marad el a ballagásuk, nem őket tartják bizonytalanságban hetekig, hogy lesz-e érettségijük, és ha igen, milyen formában. Lemondtál közben egy tutira leszervezett 11.-es osztálykirándulást, nem baj, majd az utolsó, öt napos, külföldre, majd az kárpótolja őket. A többségük amúgy egészen jól viseli a távoktatást, maguk oszthatják be az idejüket, csak a barátok hiányoznak nagyon, de nem baj, majd jön a szeptember, és minden visszatér a normális kerékvágásba.

Képzeld el, hogy tanár vagy, és jön a szeptember. 50 fölött vagy, mint a legtöbb tanár ebben az országban, vannak nyavalyáid, de hát kinek nincs ötven fölött, pláne ebben az országban! Az oktatásirányítás pont olyan magasról tesz a biztonságodra, mint amilyen magasról tett márciusban arra, hogyan állsz át a digitális tanrendre.

Az egyetlen protokoll, amit kaptál, hogy ha gyanús tüneteket produkál egy gyerek, küldd haza! Nem teheted kötelezővé a maszkot, mert semmit nem tehetsz kötelezővé, amit nem tud az iskola biztosítani.

Jó lenne, ha segítenél a takarításban meg a napi fertőtlenítésben, mert a felettes hatóság a márciusban bezárt iskolákból a maradék takarító személyzetet is kirúgta. Eszközt nem kapsz hozzá, majd valamikor, közbeszerzéssel talán megérkezik. Lényeg, hogy oldd meg, és véletlenül se tiltakozz, maximum ventillálj kicsit zárt facebook-csoportokban. Nyugodjál le szépen, az emmi nem tiltja be a tanévnyitót, bár nem javasolja, de azért van esélyed ünneplőbe burkolt unatkozó tizenévesek között végighallgatni, hogy együtt sikerülni fog. Örüljél, annyira fontos vagy, hogy minden felelősség téged meg a szülőket terhel innentől.

Képzeld el azt is, hogy tanár vagy, ötvenes, végzős osztállyal, és nem azon aggódsz, hogy mind meg fogunk halni, meg eleve azt gondolod, hogy az iskolákat ki kell nyitni, mert az iskola nem csak arról szól, hogy a gyerek fejébe tölcsérrel tolod a szent tananyagot!

Az iskola szocializációról, közösségépítésről, meg közösen megélt pillanatokról is szól, sőt, róluk szól igazán, ha jól csinálják.

Tanár vagy, végzős osztállyal, akiknek lemondtad a szeptemberre gondosan megszervezett utolsó krakkói osztálykirándulását, hiszen minden ország vörös, csak Magyarország zöld. Gulyás Gergely két negatív teszt után azért megígéri, hogy belföldi osztálykirándulásra azért lesz lehetőség, majd megszervezed meg lemondod azt is. Szembesülsz azzal, hogy az a nagyon várt szalagavató sem biztos. Hogy benne van a pakliban, hogy ezek a gyerekek majd az utolsó évüket is otthon töltik a monitor előtt. Hogy megkapják megint a generációnktól, hogy önzők, meg minden pótolható, az elmaradt kirándulások, a szerelmeddel a folyosó eldugott sarkában lopott percek, a közös ebédek, a bulik, a szalagavató, a ballagás, hozzanak végre ők is áldozatot. És azt szeretnéd, hogy a felnőttek csak egy kicsit érezzék azt, hogy ez nekik ez veszteség, hogy legalább egy kicsit érezzenek együtt velük.

Képzeld el, hogy tanár vagy, pandémia idején, és van egy végzős osztályod!

Képzeld el, és nyugodtan sírd ki magad – ötven felett az ember, ha nő, úgyis mindenen bőg.

 

 

Dajer_Tamogatom