Nők nyeregben

Hogy 2020-ra gondolva majd ne csak a lefelé mutató hüvelykujjunk  vésődjön be, megosztunk  itt most egy felemelő közösségi élményt is, ennek a furcsa nyárnak a lezárásaként! A Balaton körbe bringázása projekt azóta szerepelt Artner Sisso bakancslistáján, amióta a most 16 éves fiával, hatodikos korában, az osztályával megtette a túrát. A sors különös kegyetlensége folytán idén augusztusra kapott egy meghívást, melyben az volt a terv, hogy ötvenen túli, többségében nők, szintén először életükben, Szárszótól Szárszóig, öt állomással és csillagtúrákkal abszolválják az utat, természetesen negyven fokban.

Évek óta igyekszem visszatérni a rendszeres sportoláshoz, hogy így legyek úrrá a változó korból adódó alattomos testi, lelki tüneteken. A futástól korábban a nőgyógyász, aztán az ortopéd orvos is eltiltott egy nehéz lefolyású talpi íngyulladás után. A bringa jó kompromisszum és kontinuitás az életemben ötéves korom óta, a Buda-vidéki élet miatt pedig egy ideje természetes közlekedési eszközöm is. Sokszor szerveztük gyerekeknek bringás táborokat otthon, bár a Zsámbéki-medence kerékpárút projekt ügye sajnos nem halad. Félő, hogy a felcsúti kisvasút pályáját előbb megépítik a falunkig.

Mire kedves történész barátnőm, az energiabomba Zsuzsa és fia egykori úszóedzője a nyári gyerektáborok nagy szakértője, a ciklontermészetű Gabi megszervezték a felnőtt Balaton kerülést, már nem volt nehéz eldöntenem, hogy tekerni fogok velük. Kihívásnak vettem, hogy kimásszak a karantén utáni lövészárkomból, miközben megnyugtató volt a tudat, hogy korosztályi kirándulás, tehát feltehetőleg senki nem fog kiröhögni, ha esetleg felfelé menetben néha tolom a bringát, vagy esténként tombolva zokogok.

(A képek a szerző fotói)

Az életmód cikkek szerint a napi rendszeres kerékpározás kisimítja az embert mentálisan, segít átalakítani az izomzatot, kalóriát éget, javítja a légzést, csökkenti a szívbetegségek kockázatát, valamint pozitív hatással van az alvásra, a szellemi képességekre, a koordinációra és a szexuális életre.

A túra után pedig nyugodtan elmondhatom, hogy a társasági kapcsolatok élénkítése és az emberiségbe vetett hit szempontjából is hasznos lehet.

Első nap reggel Szárszón gyülekeztünk a szükséges védőfelszerelésekkel és a „leműszakiztatott” bicajokkal. Innen indultunk Fonyódra, ami csupán 30 kilométer a remek bicajúton, de rávezetésnek 32 fokban pont elég. Kisbuszba pakoltuk a holminkat, amely az előre lefoglalt szálláson várt minket minden nap, így nem kellett csomagokat húznunk magunk után. Akadt, aki tényleg gurulós bőröndöt hozott, mint később kiderült azért, hogy a bicajidőn kívül emberi öltözékben, a sportvacsorákon pedig kisestélyiben jelenhessen meg. A déli partnak ez a kezdő szakasza felért egy mentális sokkal a járványügyi távolságtartás után. Bicajútra parkoló autók garmadáján és egymás nyakában lógó embereken kellett áthajtanunk, különösen a boglári részen, ahol épp zajlott az évi rendes Balaton átúszás. Budapesti ismerősök integettek az üdülőfalvak utcáin, minden faluban kettő-három, szürreális élmény volt futó cuccban, fürdőruhában, horgászfelszereléssel a vállán látni a fővárosi értelmiséget. Akadt nosztalgia is, táborok nyomasztó hangulatain merengtünk, ahogy a pártállami építkezéseket felváltotta a pusztulásnak indult Erzsébet tábor területe.

Megtapasztalhattuk ismét, hogy egy nő mondanivalóval nem ismer lehetetlent. Bármely fizikai megterhelés közben, bármilyen távolságról tudtunk eszmét cserélni, vitázni, megfejteni dolgokat.

Harmonizáltuk a véleményeket, a követési távolságot és a sebességet is mire elérkeztünk az első szállásunkhoz felső Bélatelepre egy gyönyörű, 150 éves elegáns villába, 45 fokos lejtőn felfelé.  Görög tulaj, magyar táj, nehéz vacsora, aztán egy kis csapatépítő borozás, meg 12 ember élettörténete tömörítve.

Reggel senki nem panaszkodott izomlázra, viszont látni vélte az azonnali hatást. Vádlik, farizmok, combok kerültek terítékre és megbeszélésre, valamint a láthatósági mellények, meg a betétes bringás nacik divatbemutatója sem maradt el. Kiderült, hogy senkinek nincsen gondja az állóképességével, hiába hitte azt, hogy karantén alatt annyira leromlott a fizikuma. Inkább mentálisan kell megküzdeni az előttünk álló lejtőkkel és gazdasági évvel is.

Nem csak mi nők (és a három tiszteletre méltó pasi, aki kitartott mellettünk), – a nemrég nagymamává lett, életvidám savanyúság árus, a vidékre háziorvosnak visszavonult menő orvos menedzser, a szellemes könyvelő, a titokzatos levéltáros, a tanár, a tudós, – de a világ is épp nagyban átalakul.

A második nap Gyenesdiásig voltunk hitelesítve, s végre a nádasban, erdős részeken vezetett a bicajút, autóból soha nem látott képét mutatta felénk a Balaton part. Zsuzsa kínálós, jégbehűtött kovászos uborkája elfogyott sajnos, így be kellett érnünk tiszta vízzel a pihenőknél, de legnagyobb meglepetésünkre éhesek egyáltalán nem voltunk az első, magát bicajos betérőnek nevező balatonberényi lángososig. Akinek Gabi elmagyarázta, hogyan kell lángost sütni és ezen úgy megsértődött, hogy nem szolgált ki minket, ezért hideg élelmet vettünk magunkhoz a helyi ábécében. A gyenesdiási szállás valódi edzőtábor volt, a változatosság gyönyörködtet alapon. A helyi magyaros, szintetizátoros nádfedelesbe szervezett vacsora után pedig megállapodtunk, hogy a továbbiakban mindenki csak az emésztési problémáinak megfelelően, egyénileg táplálkozik a következő napokon.

Az út legszebb és egyben legnehezebb szakasza a Balaton-felvidék, ahol természetesen minden nap többet hajtottunk, mint a légvonal, és többet mentünk felfelé, mint addig, ami nem csak azért volt nagy élmény, mert a megfelelő fokozat és pszichés kondíció, azaz biztatások mellett mégsem kellett tolni a bicajt. A lefelé gurulás az őstáj felett a repülésélményhez hasonlatos. Ilyenkor a sok felfelé pumpálás után, a sisak alatt mindenki fejében átértékelődött a függetlenség fogalma. Kirepülő gyerekek, kapcsolati válságok, örömök, szívfájdalmak, a gondoskodás béklyói és szépségei peregtek le a csajok szeme előtt.  Szigliget különösen kemény kaland volt, könnyen önbizalmi válságba kerülhettünk volna, ha jutalomból a vár alatti fagyizóban nem várja a sok bringás nőt a sok elismerő tekintet, egy jeges aperol koktél, vagy fröccs és az innen származó, épp itt nyaraló híres lelkész, Donáth László megtartó szavai.

Mindezek után a badacsonyi Szeremley Vendégház teraszáról nézni a tavat, mint régi nyarakon, maga volt a megdicsőülés. Az esti mulatságot a kikötő közelében lévő Tunkoló Tütü kertjében abszolváltuk, ahol a kifogástalan kaja mellé a Rejtő regénybe illő séf és általános globetrotter Karcsi sztorijait is útravalóul kaptuk, amelyek ráadásul rendesen igénybe vették a nevetőizmainkat.

A leghosszabb távot a negyedik napon tettük meg. Több, mint 60 kilométer Tihanyon át Balatonfüredig, föl és le.  Gabi minden indulásnál filmezett, és volt, hogy többször is el kellett indulni a felvétel kedvéért. Ezen a napon fellázadtak a bringás statiszták és jól otthagyták a start kamerást a lejtőn. Szótlan és elszánt hajtás következett a gyönyörű Káli-medence felé a túra legmelegebb napján. Tihany előtt felfele menet megtörtént az első és egyetlen komoly ütközésünk, két bringa egymásba akadt. Egy balkormány egy hátsó kerék küllői közé került, cirkuszi számnak sem volna utolsó. Szabadulás után szerelő keresés, majd, aki előre befizetett, annak sup-ozás. Nővéremmel – akit az utolsó pillanatban beszéltünk rá a túrára és, aki csak az utolsó nap merte bevallani, hogy ezen a szakaszon többször eszébe jutott, hogy felteszi a bicajt egy vonatra és hazamegy – bojkottáltuk a szervezett programot, inkább kerestünk egy halas éttermet a parton, ahol sziesztázhatunk és végre nyugodtan megbeszélhetjük a saját és kölkeink gyerekkorának bizonyos sorsfordító fejezeteit.  Ebből aztán az lett, hogy eleredt az eső és kicsit tovább maradtunk, mint terveztük, valamint megittunk pár unikumot is a ház ajándékaként, az állott köretért kárpótlásul. A Füredre vezető út innen kész csoda lett, nem az unikum miatt, hanem, mert olyan varázslatos a táj, mintha csak az Adria partján kerekezne az ember. Múlt század eleji villák, dús növényzet, csillámló víz, vitorlák, randi padok.  Füreden találkoztunk a többiekkel egy méregdrága jegeskávéra, majd ismét függőleges felfelé tekeréssel zártuk a napot az arácsi Szt. Benedek kollégiumig. A végelgyengülés előtt bezsákoltuk az ázott, izzadt cuccainkat, felfaltuk a gulyás és palacsinta menüt a szomszédos étteremben, megbeszéltük, hogy, ha eljön a meteorológia által jósolt egész napos eső, akkor ki az, aki teker, ki az, aki busszal előremegy, majd kidőltünk, mint a zsák.

Az ötödik napon reggel híre sem volt az esőnek, így elindultunk Balatonvilágos felé és már volt jövőképünk. Csopakig gurultunk, azaz repültünk a táj felett lefelé, nem gondoltunk az egzisztenciális nehézségeinkre, csak arra, hogy tényleg bármire képesek vagyunk, ha túléljük a mai napot. Almádi, Fűzfő, Kenese, autók látványától is mentes bicajút végre megint. Nádasok, parti büfék, bringásokra építő vendéglátóipar, zárva tartó zöld kerékpár infó pontok. Plusz, ahogy megszoktuk, leszakadó klikkek, majd csapat újraegyesítés, aszerint, hogy ki, hogy szeretné gyermek-és ifjúkora balatoni nyarainak emlékeit, szabad strandjainak hűlt helyét meglátogatni. Mi a tesómmal a káptalanfüredi nyarakat idéztük fel a néptelen strandon, valamint szép emlékű anyánk és gyerekkori barátnője, Edit néni képtelen beszélgetéseit, miközben etettük a vízimadarakat.

Minden jó, ha jó a vége, a híres szopóág az akarattyai lejtő lett az állomásig felfele. Amikor felértem, elmondtam egy imát a sok káromkodás miatt és felhívtam a fiam, hogy közöljem vele, minden tiszteletem az övé, hogy 11 évesen, esőben tudta le ezt. Kérte, hogy életének azt a napját ne emlegessük többet. Az Ördög-Nánási luxus gyorsbüfé árnyékában vigasztalódott és egyesült a csapat, de nem szelfiztünk a médiasztárral, mint a nép, inkább a csendes balatonvilágosi apartmanunk felé vettük az irányt, a fantasztikus magas partról nézve vissza az eddig megtett utunkat. Nem haraggal, inkább büszkeséggel. Utolsó este, az első tömegszállásunkon, a borsos csirketokány után búcsúpartit tartottunk, ami a könnyűzenei műveltségünk és ízlésünk összevetésével telt. Nagy egymásra találások, meglepetések, vicces sztorik. Sofőrünkről kiderült például egy Illés szám kapcsán, hogy különlegesen szép hangja van, egyházi kórusban énekelt valaha, addig meg a szavát sem hallottuk. Igazából a balatoni bor jótékony hatásainak köszönhetjük, hogy senkit nem zavart a másik horkolása és évtizedekkel fiatalabban, új barátokként kezdtük a hatodik napot.

Megállapodtunk, hogy ki-ki igényei szerint éri el a végcélt, Szárszót, ha akarja, megnézi Siófokon a fordított házat, ha akarja, eszik halászlevet a Halaskarcsinál Zamárdiban, ahol második férjem, a fiam apja töltötte a gyerekkori nyarait. A nyaralót már lebontották, ahol nagyon ritkán nyaraltunk az együtt töltött évek alatt, de persze van, ami a régi, például én és a Balaton. Ami meg új, az a fíling, hogy Balaton kerülő bringás vagyok. Érmet is kaptunk Gabitól. Na meg az illat, ami a mosás előtt otthon kibontott, napi bringacuccal teli nejlonzsákból megcsapott, mielőtt megpihentem a hetedik napon.