Demény Péter költőt, írót Moscu Katalin szerkesztőségi tagunk kérte fel, hogy vegyen részt a Dajer nőhónapi kampányában. Mindketten Kolozsváron nőttek fel, magyar nyelvű napilapoknál dolgoztak, s bár szakmai életük nem keresztezte egymást, baráti, ismerősi köreik összefonódnak. Kati szívesen olvassa Pétert, románul és magyarul, aki mindkét nyelven kiválóan ír, remek műfordító, és 2008-tól a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat esszészerkesztője. Kati kedvencei az immáron kötetbe szedett stílusparódiák (Demény Péter: Korona-változatok, Ábel Kiadó, 2020), melyeket szerzője Ivan Karamazovként osztogatott az oldalán. Hát, a Markoska nem az a tipikus könnyed paródia, de többet nem árulunk el. A novellához Péter felesége, Eperjesi Noémi képzőművész, középiskolai rajztanár készített illusztrációkat.
Amikor megjött a menzesze, és napokig feküdt, mint akit megvertek, a nagyanyja azzal vigasztalta, hogy ez mindenkinél másként van, ő például ugyanígy volt vele, a menopauza óta viszont semmi baja, az anyja meg most szenved, korábban semmit nem érzett. Nem értette, ez mennyiben segít rajta, de szívesen hallgatta a nagyanyját, és így aztán mégis segített.
Addig elég sok minden egyértelmű volt, attól fogva csak az, hogy menstruál. Ezzel nemigen tudott mit kezdeni, ahogy azzal sem, hogy a nagyanyja elmagyarázta, mekkora szerencse, hogy lehet számítani a szervezetére, sokaknál kiszámíthatatlan. Nem érezte szerencsésnek magát, és gyakran álmodott arról, hogy fiúvá változott. Akkor legalább ő maga is tehetne a szégyeneiről.
Zárkózott kamasz lett, aki váratlanul és végletesen jön indulatba, ami leginkább önmaga ellen fordul. Véresre karmolta a combját, s a karmoló mozdulat olyankor is eluralkodott rajta, amikor titkolnia kellett volna. Az osztálytársai elnevezték Markoskának, attól fogva azért is szégyenkezhetett.
A fiúknak mégis tetszett, ezt aztán végképp nem értette. Tudták, hogy menstruál, mégis tetszett nekik, sőt annál inkább, legalábbis úgy érezte. Neked titkod van, Virgács, mondta a nagyanyja, és ezt sem értette. Szégyen és titok nem ugyanaz, és minden lány menstruál. Miféle titok az, amelyet mindenki tud.
Zádorba talán a neve miatt zúgott bele, ha a belezúgás alatt azt értjük, hogy az ember úgy közlekedik, mint egy holdkóros. A fiú szertartásosan készülődött az első alkalomra, a szülein látszott, hogy be vannak avatva, annyira megértőek és jól neveltek voltak, rövid beszélgetés után levonultak az első emeletre, ő a tévére látott, és azon gondolkodott, hátha véletlenül bekapcsol, fájt, Zádor földöntúli hangokat hallatott, mert azt hitte, az önkívülettől karmolja össze, és végül sokat zuhanyoztak.
Az egyetemre már együtt iratkoztak be, a kollégákon látszott, tudomásul veszik a tulajdonviszonyt, ő a Zádor barátnője, Zádor az ő barátja, senki sem bolygatta, nem is próbálkozott egy fiú sem. Ez is fájt, nem értette, miért fáj, ha szereti Zádort, a nagyanyja már nem élt, a szülei soha nem beszéltek ilyesmiről.
Talán ebből a szomjúságból virágzott ki Zsuzsa, egyszer csak együtt sétáltak. Zsuzsa tapintatos volt, nem akaszkodott rájuk, olykor velük tartott, máskor nem, ha Zádor nem jött egyetemre, akkor bátrabbnak mutatkozott, és egyik ilyen alkalommal megkérdezte, miért nem mondod el. És ő elmondott mindent, attól kezdve, hogy soha nem értette a szüleit, mert mindig az 1989 előtti időkről beszéltek, odáig, hogy nem akart nő lenni, de most már mit tehetne. Zádort nem mondta el, az még korai lett volna, Zsuzsa azonban ráérzett, majd megszereted, biztatta, egy puzzlét sem lehet kirakni, ha túl közelről nézed.
Ezen kicsit megsértődött, nem gondolta, hogy az élete egy puzzle, vagy hogy Zádor az életének csak egy darabja. Illetve inkább úgy gondolta, nem illik, hogy ezt érezze. Zádor az ő élete, ezt már be is jelentették, nemsokára eljegyzik egymást, aztán férjhez megy hozzá, és gyerekeket szül neki, az ő szülei éppúgy várják, mint a Zádoréi.
Az a világ is elrendeződött, a szülők már összejártak, akkor vette észre, az anyja milyen feszesen viselkedik társaságban, a sajtot csak sajtvágóval tudja vágni, és ha olyan emberről beszél, aki meghalt, nem mulasztja el hozzátenni, Isten nyugtassa. Egyébként azonban minden rendben volt, Zádor szüleinek élénksége jól talált az övéi csendességével, és ez újabb bizonyítékot jelentett arra nézvést, hogy ők ketten is találnak.
Az eljegyzés pompásan sikerült, a szülők titokban megegyeztek, hogy mind a négyen beszélni fognak, és egyikük sem hosszan, húsz perc alatt lejártak a szónoklatok, a gyűrűt azonban már az anyja beszéde után felhúzták, és megcsókolták egymást, ennek ellenére fegyelmezetten meghallgatták a többi beszédet is, és úgy feküdtek le, mint egy nagy, boldog család.
Akkor már Zádoréknál laktak, a manzárdban, és ő valami furcsa zavart érzett, úgy lett családos, hogy nem is ismert más férfit, pedig Zsuzsával gyakran beszéltek arról, hogy ez ma már nem jó, már nem olyan világban élnek, mint a szüleik, bár Zsuzsát egyedül nevelte fel az anyja, és az sem volt jó. A tapasztalat sosem árt, jelentette ki Zsuzsa, aki másodéven jött össze Bálinttal, és esze ágában sem volt eljegyezni magát.
Aztán negyedéven Bálint öngyilkos lett, beült a kocsiba, és a kipufogógázt az utastérbe vezette, a szomszédok találták meg a garázsban. Ő kiszámította, hogy az öngyilkosság időpontjában éppen angol nyelvtan volt, és nem értette, hogyan lehet valaki öngyilkos angol nyelvtan órán, és hiába bizonygatta önmagának, hogy semmi köze az egyiknek a másikhoz, nem tudta kiverni a fejéből, hogy amíg ők a rendhagyó igékről beszélnek, addig a barátjuk, akivel számtalanszor együtt pizzáztak, a halálát tervezi. Zsuzsa sem érthette, mert szerzett egy Erasmust, egy szemeszterre Pestre utazott, és többet nem jött vissza.
Most már tizenkét éve voltak házasok, Koppányka tíz éves volt, Villő pedig nyolc, és kilenc éve házat vettek két utcára az apósáéktól. Nyitottak egy nyelviskolát, mindketten tanítottak benne, az anyja könyvelt, a Zádor apja segített a fiának a szervezésben. Hol az anyósa ment a gyerekek után, hol az apja, és mindketten szívesen foglalkoztak velük egész délután.
Túl összezárták a családot, így elkerülhetetlenek voltak a veszekedések, ezek azonban soha nem csordultak túl egy határon. Mindkettőjüket idegesítette, amikor a szüleik a diktatúráról beszélgettek, és szomorúan bólogattak, hiszen ő kilenc éves volt, amikor a forradalom kitört, Zádor pedig nyolc, számukra a gyerekkort jelentette, a szüleik viszont mintha valami iszapban merültek volna el, holott máskor hevesen dicsérték azokat az időket – de azért természetesen mindenki a maga szüleit védte, és csak a veszekedés után beszélték meg, hogy ezért nem is érdemes veszekedni. A gyerekek előtt amúgy sem lehetett, mindig akadt jó ok, hogy abbahagyják, a másnapi kirándulás, az osztálypénz, a szülői értekezlet, a születésnap.
Most a tízéves évfolyamtalálkozóra készültek, és hirtelen ismét kaparni kezdte a combját. Már vagy tizenegy éve nem tette, először meg is döbbent rajta, de aztán arra gondolt, biztos valami gyerekkori emlék, amelyet egy másik emlék felgyűr, nem foglalkozott vele többet. A találkozót Paszta szervezte, ő már az egyetemen is nagy aktivista volt (az anyja arca megrándult, amikor mesélt róla), vendéglőt foglalt, menüt választott, playlistet készített, nekik csak oda kellett menniük.
Zsuzsa is eljött, nagyon megörültek egymásnak, halkan beszélgettek, amíg a tanárok köszöntötték őket. A vacsora után csoportokra oszlottak, szétszórtan dumáltak, iszogattak. Zádor távol került tőle, Ákos mellett látta utoljára, bizonyára focis emlékeiket idézték fel. Különös hangulat telepedett rájuk, furcsán érzéki, sötéten baráti: olyan valakik vették körül, akikről túl sokat tudott, és mégsem tudott semmit.
Egyszer ismét felnézett, és úgy alakult, hogy Zádor is akkor pillantott arrafelé, ahol ő ült. Összeszorult a gyomra: egy döglött hal volt a szemében. Aztán pislogott egyet, és a hal megelevenedett, ő azonban nem tudta feledni azt a másikat. Felszisszent, annyira belekapart a combjába. Zádor elfordította a fejét.
Némán ültek be a kocsiba, végig hallgattak. Egyszer elárulta Zádornak a középiskolás becenevét, de már megbánta. Hajnali három volt, amikor hazaértek, ő azonban nem tudott elaludni. Zádor megérezte a szuszogásán, és felült az ágyon. Mi van, Markoska?, kérdezte, és szelíden a magáévá tette.
Tetszett ez az írás?! Ha igen, kövess bennünket a Facebookon és az Instagramon!
“A tartós hullámnak ára van!” mottójú második támogatásgyűjtő kampányunkban most március 8. és április 5. között férfiak is írnak a magazinunkba, olyan felkért barátaink, ismerőseink, olyan matronálóink, akik ezzel a közreműködésükkel támogatják a dajer.hu közösségének céljait és a magazin fennmaradását!