Kaffka Margit: Színek és évek, felolvasás 23. rész

Miklusicsák Aliz ajánlója:

Az utolsó előtti részhez érkeztünk, mire negyvenöt éves leszek, pont befejezem Magda történetét. Egyre nehezebb már nekem ennek az életútnak a  megelevenítése, annyira súlyos sorsok,  fájdalmas helyzetek vannak benne. Arra gondolok mindig, ha nem olvasnám fel itt hétről-hétre nektek, akkor biztos, hogy bekezdéseket ugranék át, ezzel is védve magam attól, hogy mélyebben átérezzem Magda problémáit. De nincs mese, most már kénytelen vagyok átszűrni magamon ezeket a gondolatokat.

Ezúttal Kaffka az öregséget járja körül, ahogy Magda eltávolodik a múltbéli emberektől és házaktól, emlékektől és érzésektől. Mindenki megöregedett körülötte, de az ő  lelke nem akar. Hiába hitegeti magát azzal, hogy  mostanra akkor is elmúlt volna az élete java, ha nem egy romboló házasságban éli le, hiába kapaszkodik példaként anyja házasságába is, ahol a szeretet egy vékony ökörnyálként lebeg.  Magda házassága már csak egy „összenyomorodás”, ahogy ő fogalmaz, csak a pénztelenség tartja őket össze és a kötelességtudat.

De talán még egy ennél is fontosabb szál is megjelent ebben a részben: a gyerekek és a hozzájuk fűződő kapcsolata. Lányai megnőttek és akár meg is alázkodik miattuk, csak hogy jó iskolában tanuljanak. De mi van a fiával? Mindig ezt kérdezgettem magamban. Kaffka már több, mint tíz részen keresztül nem ejtett egyetlen szót sem a fiúról, amiért én már nagyon nehezteltem Magdára. Most újra megjelenik a fia, mire Magda nagyon őszintén beszél a vele  kapcsolatos érzéseiről és arról, hogy miért mondott le róla.  Most volt lehetősége megsiratni „az iránta való szeretetillúzióját”…

Kaffka Margit Színek és évek c. regénye felolvasásának többi részét itt hallgathatod: Dajer hangjáték

Hallgassátok a huszonharmadik részt, és ha tetszik, iratkozzatok fel a Youtube-, podcast– vagy Spotify– csatornánkra!

„A tartós hullámnak ára van!”, március 8. óta alkalmi vagy akár havi, rendszeres támogatással is hozzájárulhatsz a magazin fennmaradásához! Köszönjük.