Miklusicsák Aliz személyes ajánlója:
A Hangyaboly befejező része következik, amit ugyanolyan nehéz volt felvenni, kivitelezni, mint a Színek és Évek utolsó részét. Akkor is betegeskedés és logisztikai problémák miatt volt nagy kihívás megteremteni magam körül azt a csendet és meditatív állapotot, amiben közel kerülhettem a szöveghez. Hiába, minden vég-zet nehéz. De mégis, mi ez ahhoz képest, hogy milyen nehéz lehetett Kaffkának befejezni a regényt ott, ahol éppen csak elkezdődhetne? Eldönteni, hogy itt a vége, holott nincs megoldás, majd meghalljátok. Csak a remény marad, hogy változnak a dolgok…
Kedves Hallgatók! Köszönöm a kitartást, hogy velem voltatok ilyen sokáig, és hogy sokszor megosztottátok velem azt is, milyen élményt adott nektek a regényt hallgatni. Én most egy ideig biztos nem fogok bele hosszú regény felolvasásába itt a Dajeron, de egy kis pihenés után, ígérem, hozok egy másik kedvencet nektek.
Köszönöm Barna Erának, a dajer.hu főszerkesztőjének, aki minden héten segített nem csak a szerkesztésben, de a téma feldolgozásában is és Sulán Györgynek, akinek lakásában zavartalanul vehettem fel az utolsó részt.
Szeretettel, Aliz
Köszönet az “ÚJBUDA-MECÉNÁS” Művészeti Ösztöndíj egyszeri alkotói támogatásáért. A felolvasás korábbi részei itt hallgathatók meg.
Tetszett ez az írás?!
Ha igen kövessen bennünket a Facebookon, Instagramon, iratkozz fel a Youtube-, Podcast– vagy Spotify csatornánkon!
Ez is érdekelhet
-
Alessandro Baricco: Selyem. Felolvassa: Miklusicsák Aliz
-
Hervay Gizella: Levél helyett – elmondja: Miklusicsák Aliz
-
Munkahelyi LMBTQ programok itthon – podcast a Sokszínűségi hónap keretében
-
Mit akar és mire képes az inkluzív marketing? – podcast a Sokszínűségi hónap keretében
-
Pillanatkép három fotóssal: Fábián Évivel, Csoszó Gabriellával és Bihari Ágnessel – podcast