kaffka margit hangyaboly felolva

Kaffka Margit: Hangyaboly – felolvasás, 7. rész

Miklusicsák Aliz személyes ajánlója:

Ha eddig nem kezdtél még bele a Hangyaboly felolvasásának meghallgatásába, bátran belevághatsz akár most is, mert szerintem bármelyik résznél lehet csatlakozni! A regény szerkezete megengedi ezt, hiszen a szinte filmszerű jelenetek, snittek önálló részekként is működnek, és így is átjön a regény alapkérdése. Epizódokból építkezik a mű és mintha mind azt sugallaná, hogy egy hangyabolyban nincs önálló individuum, minden együtt működik, egy közösség belső törvényszerűségei alapján, melyből kiemelkedni, kiszabadulni szinte lehetetlen vállalkozás.  Kaffka ugyanazt az alapkérdést járja körül, kinagyítva hozzá különböző helyzeteket. A zárda belső életének kritikus bemutatása valójában a századelő társadalmának értékrendszerére mutat rá. Arra, hogy ez a Hangyaboly a személyiségformálás helyszíne, mely nem mentes elfojtásoktól, torzító hatásoktól sem, amennyiben sokszor visszanyesi a természet friss, életerős hajtásait. Ebben a részben egy tanítási napra zoomol rá az írónő, ahol a novíciák – apácanövendékek –  és bejárós tanulók hétköznapi évődései mellett finoman bekúszik a  képbe a tanár-diák szerelem is. 

 

 

Köszönjük az “ÚJBUDA-MECÉNÁS” Művészeti Ösztöndíj egyszeri alkotói támogatását.

Tartsatok velem és hallgassátok a hetedik részt!
 
Ha tetszett, iratkozzatok fel a Youtube-, podcast– vagy Spotify– csatornánkra!