Halál 2022-re – Januári anzix

Ne nézz ̶f̶e̶l̶ vissza! – ajánlhatnánk  bárkinek, ha jót akarunk neki, mert valóban nem könnyű végigolvasni Hermann Veronika évkezdő jegyzetét. Nem csak azért, mert olvasás közben filmszerűen újra leperegnek bennünk a hírekben látott felkavaró képek, de mert néha valóban hátborzongató belegondolni, hogy az év elején szokásos prognózisok vajon mit ígérthetnek és mennyire elrugaszkodottak ezek után 2022-re, ha a legszürreálisabbnak látszó történetek is megkapták mára a „megtörtént” címkét. És akkor még nem beszéltünk arról, ugye, hogy milyen pecsét van még ezen az anzixon:  made in Hungary.

Tracey Ullman as Queen Elizabeth II in Death to 2020. Keith Bernstein/Netflix

Azok, akik kedvelik a szatirikus műfajokat, bizonyára sokan látták Charlie Booker és Annabel Jones Halál 2020-ra és Halál 2021-re című darabjai. Az angolul egy nehezen lefordítható szójátékkal „mockumentarynak” nevezett alkotások egyrészt kifigurázzák a valódi dokumentarista műfajokat, másrészt afféle görbe tükröt tartanak a 2020 óta a globális apokalipszist mémekkel és iróniával elütő emberiség (vagy inkább csak a nyugati kultúra) elé. Nem véletlen, hogy a két film stábja felelős a közeljövő bizarr, fiktív képeit bemutató Fekete tükör (2011-2019) című sorozatért, de azt valószínűleg még ők sem gondolták, hogy a néhány évvel ezelőtt tiszta fikciónak tetsző jelenségek hamarosan a hétköznapi élet normális velejáróivá válnak. A Halál 2020-ra és a Halál 2021-re filmek egyrészt összeszedik az években történt fontos eseményeket – pandémia, amerikai elnökválasztás, cirkuszok az amerikai elnökválasztás körül, a Capitolium ostroma, gyilkos darazsak, összeesküvés-elméletek, Fülöp herceg halála és egyéb vidám dolgok – másrészt híres színészeket karikaturisztikus figurák bőrébe bújtatva magyarázzák meg ezeket a külön-külön is hajmeresztő eseményeket. A két film inkább negatív, mint pozitív visszhangot kapott, sok kritikus például a Fekete tükör sötét oldalának nevezte őket.

Leonardo DiCaprio  – Don’t Look Up, Netflix

Hasonlóan megosztó, viszont lényegében rekordnézettséggel menetelő alkotás Adam MacKay ugyancsak szatirikusra húzott Ne nézz fel (Don’t look up) című 2021-es mozija, amit szintén a Netflixen  láthatnak  a világvége és az emberiség elbutulása iránt érdeklődő nézők. Az úgynevezett sztárparádét felvonultató (Meryl Streep, Leonardo DiCaprio, Cate Blanchett, Jennifer Lawrence, Jonah Hill és sokan mások) film története elég röviden összefoglalható: egy csillagász PhD-hallgató felfedezi, hogy a Földet fél éven belül elpusztítja egy aszteroida, ezt bemondják a tévébe, de senki nem foglalkozik vele, mert egy influenszer-popsztár éppen élő adásban békül ki a pasijával. A Ne nézz fel didaktikus tanmese arról, hogy hiába vannak tények, az emberek egyre inkább egyfajta álomvilágban élnek, és inkább hisznek mindenféle, nekik szimpatikus összeesküvés-elméletekben, mintsem a saját szemüknek. Az ezt kihasználó populista politikai vezetők, mint a filmbeli amerikai elnök Meryl Streep alakításában vagy az egy ideig sajnos valódi amerikai elnök, Donald Trump, és egyéb elvbarátaik inkább hagyják veszni országaikat és persze a demokráciát, csakhogy ebből politikai tőkét kovácsoljanak.

És ha már politikai tőke, 2022 eddigi legérdekesebb történése, hogy vajon Oroszország – úgyis, mint Putyin elnök – lerohanja-e Ukrajnát. A 444 ezzel kapcsolatos hétvégi összefoglalója egyenesen azzal a címmel jelent meg, hogy nem lenne meglepő egy harmadik világháború 2022-ben, de a népszerű közösségi oldalakon is egyre szaporodnak a fogadások, hogy vajon a negyedik oltás vagy a háború fog-e előbb bekövetkezni. Tavaly januárban egy hasonló évkezdő anzixban azt írtam, hogy „A 2020-ról szóló mémek központi eleme az volt, hogy mennyire hosszú és szörnyű az év. Olyasmi feliratokat és vicceket olvashattunk, hogy Nostradamus és a maják biztosan erre gondoltak, amikor a világvégéről beszéltek; hogy milyen jó lenne egy nap 2020-ban, ami nem kerül bele a történelemkönyvekbe; hogy egy évvel ezelőtt egy nappal ezelőtt volt; meg hogy a földönkívüliek biztosan jól szórakoznak a 2020 nevű valóságshow-n, ami kikészíti a földlakókat. Aztán, ahogy az várható volt, már januárban megjelentek a – botcsinálta tipológiám szerint – 2021-mémek, amelyek konklúziója, hogy „2021 egyelőre nem más, mint 2020 második évada.” Csak ismételni tudom az egy évvel ezelőtti önmagamat, láthatóan 2022-ben nekifutunk 2020 harmadik évadának, nagyjából ugyanazokkal a főszereplőkkel.

A háborúhoz visszatérve: hogy a geopolitikai és diplomáciai helyzet kísértetiesen kezd emlékeztetni a néhány évtizeddel ezelőttire, azt már nemcsak hatásvadász publicisztikák, önjelölt szakértők és hétköznapi újságcikkek állítják. Egyre több tudományos írás is megpróbálja valamilyen módon a hidegháborúhoz, mármint a klasszikus változatához kötni a jelenleg – egyszerűen szólva – Kelet és Nyugat, Oroszország és a NATO, vagy Oroszország és az Egyesült Államok közötti, egyelőre inkább csak a tárgyalóasztalnál zajló csatározásokat.

Magyarországnak rossz hír, hogy éppen ugyanoda sodródunk (vagy sodornak bennünket), ahol az előző hidegháborúban voltunk, és annak sem lett jó vége. Ennek a konfliktusnak valószínűleg része volt az a 2021 januári események csúcspontjaként jellemzett támadás, amelyet Donald Trump felheccelt támogatói hajtottak végre az amerikai törvényhozás épülete, a Capitolium ellen. Az erőszakos események egyik szimbolikus alakja, a „QAnon sámánként” elhíresült, vikingszarvakat viselő Jake Angeli azóta börtönbüntetését tölti, de ha valaki szeretne borzongani, akkor meghallgathatja a vele készült podcast interjút. Amilyen nehezen adta át a minden közösségi oldalról kitiltott, de azóta is szervezkedő Trump az elnöki hatalmat, ugyanannyira nem fogja majd Orbán Viktor magyar miniszterelnök sem, ha elveszíti az áprilisi választásokat. Ezt nem én mondom, hanem a European Council On Foreign Relations nevű uniós külpolitikai intézet, aminek – legalábbis a sajtószemle szerint – egészen sok prognózisa vált valóra az elmúlt években.

További kis színesek, hogy a miniszterelnök veje bankot vett, a második számú lánya, Sára pedig céget alapított, hogy nővéréhez hasonlóan, saját lábán állva teremtse meg szerény életfeltételeit maga és családja számára. Ezek persze már nem érik el az átlagos magyar választópolgár ingerküszöbét, ellentétben például az olyan erkölcstelen mesékkel, mint az Oroszlánkirály és a Pumukli kalandjai történetvezetése, amelyeket lakossági bejelentés alapján vizsgált a kormányhivatal, miszerint az átlagostól eltérő nemi szerepeket propagálnak.

Hogy a másik oldal se maradjon ki, az egységes ellenzéknek végre megszületett az arculata, gyűjtik az aláírásokat a Fudan egyetem betelepítése elleni népszavazáshoz. Márki-Zay Péter grazi klinikázott egyet a hétvégén, hogy aztán elmondhassa, hogy nem olyan klinikára gondolt, hanem általában bármilyen külföldi magánegészségügyi központra, amit a miniszterelnök megengedhet magának, szemben mondjuk Marika nénivel, illetve még arra is utalt, hogy a választások után a Fidesz privatizálni akarja a teljes egészségügyi ellátást.

Jakab Péter jegygyűrű nélkül mutatkozott a tévében, és vagy válik, vagy nem, Gattyán György kavarja a választási kampányt, Kazahsztánban pedig talán összeomlóban van Nurszultan Nazarbajev gonosz, autoriter rendszere. Ez utóbbiról persze számos elemzés szól, úgyhogy itt csak azt említeném meg, hogy nincs olyan gonosz, autoriter rendszer, amely örökké tartana. Legközelebb talán inkább ismét Németh Szilárd gasztronómiai posztjaiból szemezgetek.

Borítókép: https://dusiks.tumblr.com/post/672169980710846464/what-i-watched-in-2022-1-death-to-2021