putyin

Katonadolog – közéleti anzix 2021 elején

Toxikus macsóság, angliai elit katonaiskola, futó- és férfiasság-verseny, kínai vakcina, moszkvai letartóztatás, washingtoni Capitolium-foglalás: nem, nem az új James Bond-film előzetesét néztük meg. Hermann Veronika tekintett innen, a 2020 utáni ködös januárból a nem túl napfényes jövőbe.

Dajer_Tamogatom

A 2020-ról szóló mémek központi eleme az volt, hogy mennyire hosszú és szörnyű az év. Olyasmi feliratokat és vicceket olvashattunk, hogy Nostradamus és a maják biztosan erre gondoltak, amikor a világvégéről beszéltek; hogy milyen jó lenne egy nap 2020-ban, ami nem kerül bele a történelemkönyvekbe; hogy egy évvel ezelőtt egy nappal ezelőtt volt; meg hogy a földönkívüliek biztosan jól szórakoznak a 2020 nevű valóságshow-n, ami kikészíti a földlakókat. Aztán, ahogy várható volt, már januárban megjelentek a – botcsinálta tipológiám szerint – 2021-mémek, amelyek konklúziója, hogy 2021 egyelőre nem más, mint 2020 második évada.

226a183fb27acac33092a48ec154e4a0

Noha nyilván mindenki gondolhatta, hogy egy mesterséges dátum változása nem hozza el rögtön a megváltó fordulatot, 2021 januárja még 2020-as mércével nézve is kínos. Továbbra is léteznek azok a globális és strukturális problémák, amelyek miatt a tavalyi év szinte mindenki számára elviselhetetlen volt, sőt egyre erőteljesebben éreztetik hatásukat. Aki manapság közéleti témában szeretne megszólalni, kedvére válogathat gazdasági, egészségügyi és politikai krízisek közül, belföldön és külföldön, a nyugati és a keleti világban egyaránt. A koronavírus nemcsak velünk maradt, de új, mutáns változata is terjedni kezdett: ezzel ellentétben nem terjed az oltás, illetve a magyar kormány oltási terve. Míg más európai országokban viszonylag transzparensen próbálják a járványhoz kapcsolódó – a szó szoros értelmében az életünk minden területét meghatározó – adatokat, tényeket, reményeket és terveket, Magyarországon a rendszer természetéből fakadó folyamatos ködösítésen és a hivatalos kormányzati kommunikáció hurráoptimizmusán kívül nem sok kapaszkodónk van.

91db85dedd99cc966152f67fcd1ea1853def8429

113939902 bear grey

 

Noha a Pfizer vakcináját az Európai Unió teríti a tagországokban, a hivatalos narratíva szerint ismét Brüsszel a gonosz, hiszen nem adnak elég gyorsan, elég sok oltóanyagot. Semmi baj, beszerzik a kutatókat is megosztó kínai szert, amivel szemben ugyan az emberek bizalmatlanok, de a külügyminiszter szerint megint ők járnak túl a komplett európai közösség eszén. Ugyancsak friss, bár egyelőre nem megerősített hír, hogy az éttermek és szállodák májusig nem nyithatnak (lásd még az oltási terv hiánya), az igazságügyi miniszter pedig a közösségi oldalak cenzúrázását lebegteti. Ha lebegteti, akkor már készen van a terv, ami mégiscsak orosz módi. És ha már orosz módi, a napokban hazatért Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető, akit korábban megmérgeztek. A reptéren rendőrök várták és azonnal őrizetbe vették. (Ahogy azóta több ezer Navalnij melletti tüntetőt is – a szerk.) Szép reményekkel tekinthetünk erre itt is, ahol a putyini rendszer a minta.

0a9

 

A 2021-es történések eddigi csúcstartója azonban minden bizonnyal az Egyesült Államokban január 6-án történt puccskísérlet, melynek során a nagy nehezen leköszönő Donald Trump feltüzelt hívei – köztük az egész világon híressé váló, látványos jelmezt viselő QAnon-sámán – megrohanták az amerikai törvényhozás épületét, ahol nemcsak törtek-zúztak, hanem egy rendőrt is meggyilkoltak. Az épületben bujkáló képviselőket ki kellett menekíteni, egy georgiai családapa megszállta és szétverte Nancy Pelosi irodáját, és általában, a rohamot rögzítő képek csupa gyomorszorító jelenetet ábrázolnak. Ez az esemény nemcsak a szektásodó alt-right eddigi ténykedésének következménye, hanem valószínűleg hasonló események előzménye is. Az amerikai szélsőjobbnak ez a szárnya éppen azokhoz a populista, fasizálódó tendenciákhoz hasonlít, amelyek a nálunk jelen lévő problémák jelentős részét okozzák. A világtörténelem legrosszabb amerikai vezetője, Donald Trump több forrás szerint azt mondta a vele kivételesen közösséget nem vállaló Mike Pence alelnöknek, hogy „You can either go down in history as a patriot, or you can go down in history as a pussy.”

ab7

 

Szabad fordításban, vagy hazafiként tartanak majd számon a történelemben, vagy picsaként. Ez az egzaktságában rémisztő kijelentés remekül összefoglalja egyrészt Trump primitív világképét, másrészt az őt és populista társait dicsőitő csoportok értékrendszerét. A hazafiság és a női nemiszerv megnevezése két külön minőséget képvisel, ahogyan például Hoppál miniszteri biztos Facebook-profilképének kerete, amely szerint van ember és asszony, illetve lány és gyerek. A gyerek az fiú, ha esetleg valakinek nem lenne elég világos. Mindezt összefoglalóan toxikus maszkulinitásnak is nevezhetnénk, ha nem lenne még ez is túlzó kifejezés erre a kiüresedett, retrográd erőfitogtatásra. Most mégsem ezekről szeretnék bővebben írni, hanem – részben – a kiüresedett macsóság kapcsán arról a bizarr szócsatáról, amely Fekete-Győr András, Budai Gyula és Németh Szilárd között bontakozott ki a napokban.

Az ügy előzménye, hogy kiderült, a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként – más szavakkal, az adófizetők pénzéből – töltött kilenc hónapot az angliai elit katonaiskola, a Sandhursti Királyi Katonai Akadémia falai között. Nyilván azért, mert nem volt nála alkalmasabb jelölt. Kulturáltabb helyeken azért is lemond egy miniszter, mert céges kártyával fizette ki a családi pizzarendelést, itt sajnos ettől elég távol vagyunk. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke nemtetszését fejezte ki az ügy kapcsán, amire feltűnt a színen a kormánypárt két bejáratott verőembere, Budai Gyula országgyűlési képviselő és Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, korábbi rezsibiztos. Azzal kezdték piszkálni a náluk különben jóval sportosabbnak tűnő Fekete-Győrt, hogy ő nyilván nem bírna végigcsinálni egy ilyen kiképzést, sőt semmilyen katonaságot. Ez nemcsak a toxikus macsóság és a populista terelés sajátos elegye, hanem a – bizonyos életkor felett és bizonyos politikai beállítódás mellett – népszerű elképzelés exponálása, miszerint a mai fiatalok azért ilyen gyíkvállú libernyákok, mert nem voltak katonák. A katonaság, különösen pedig a sorkatonaság utólag tűnhet jópofa, anekdotákkal teli kalandnak, a legtöbben azonban egyetértenek abban, hogy semmi más nem volt, csak megalázó, fölösleges szívatás. Ahogyan Kerékgyártó István Szeretett gazdám című regényének 137. oldalán olvasható: „Ami valójában sem férfias, sem kiképzés nem volt, de még csak kemény sem, hanem sunyi, alattomos basztatás. A részeges hivatásos állomány saját nyomorúsága miatt elkövetett primitív bosszúja az alávetettekkel szemben.” Egy alapvetően hierarchikus, férfiközpontú, az urambátyám viszonyokat kultiváló, a szabad identitásválasztás jogát eltagadó rendszerben nem váratlan tehát a katonaság fölmagasztalása, csakhogy itt még nem ér véget a történet. Fekete-Győr, erre reagálva, futóversenyre hívta ki a két fideszes politikust.

mem
Forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/futoversenyre-hivta-nemeth-szilardot-a-momentum-elnoke/

A politikai korrektség jegyében meg kell jegyezni, hogy a kihívásban volt némi testszégyenítés, azonban azt is, hogy Németh Szilárd bizonyára elkerülhetné a súlyán való élcelődést, ha kevésbé tenne úgy, mint aki mindenhez ért. Szóval, a férfiasság-verseny a Margitszigeten folytatódna, csakhogy a kihívást nem fogadták el, ellenben – és itt válik végképp zavarossá az egész – Budai Gyula fogathajtó-versenyt javasolt, Németh Szilárd pedig egy románozással kevert hazaárulózással reagált január 17-én kelt Facebook-bejegyzésében. Hogy a fogathajtásnak az ókori rómaiakon kívül mi köze lehet a katonasághoz, rejtély, ez az egész üzengetés viszont egészen kétségbeejtő dologra hívja föl a figyelmet: arra, hogy Magyarországon lényegében nincs közbeszéd. Egy újabb menthetetlen nepotizmusra derült fény, a propaganda pedig akkora zajt csap, hogy a lényeget még véletlenül se lehessen meghallani. Fekete-Győr Andrást olyan kommunikációs helyzetbe szorították, ami aztán elfedte a (jogos) felháborodás eredeti tárgyát. Vicces elképzelni, ahogyan Németh Szilárd tolja a szigetkört, a nevetés azonban nem őszinte. Ezek az emberek rendelkeznek ugyanis arról, hogy mi történik velünk, hogy milyen a társadalom, és milyen a jövő. Hogy lesz-e cenzúra a közösségi oldalakon, vagy börtönbe kerülnek-e a hatalom ellenfelei. És nem tűnik jónak az irány.

tumblr e8aec50447d2a85bb7cc246ca468190c 5f30fb67 1280 scaled

Dajer_Tamogatom