Spenótzöld január – avagy trakta után mérlegelünk

Ha a január még önmagában nem lenne elég ahhoz, hogy utáljuk, pláne pandémia idején és szép, ropogós fehér hó nélkül, ilyenkor még a fehér halál is gyakrabban emlegetett. Bár a liszt és a fehér cukor kétségtelenül egészségtelen kettőse sok misét megér még, de mi riogatás helyett a példamutatásban hiszünk. Főleg, ha Müllner Dóra nyilvános konyhai vezeklésére újra összefut a nyál a szánkban…

Van ez az átkozott január, amikor minden évben elromlik a mérlegem és többet mutat, mint gondolnám. Ilyenkor aztán megindul a kutatás, az életmódváltás kísérlete, és persze a fogadkozás, hogy többet kenyérre, tésztára, cukorra rá se nézek.

De mi az, ami meg is valósul ebből?

Reggel ébredés után megiszom egy pohár vizet, közben forralok is egy adagot, amivel leöntöm a zabpelyhemet. Lehet aprószemű, ha valaki lágyabban szereti, de a nagyszemű is megpuhul annyi idő alatt, amíg elkészül és elfogy egy kávé, persze cukor nélkül. Mondjuk itt nincs lemondás, mert már évek óta így iszom és ennek számtalan oka van. De a legfőbb az, hogy egyszerűen szeretem a kávé ízét, ami valójában akkor az igazi, ha nincs benne semmi.

Ennyi idő elég ahhoz, hogy a zabpehely megpuhuljon, és már nem is forró ilyenkor, ezért jöhet a lenmagpehely valamilyen korpával: egyszerűbb napokon még megy rá egy kis fahéj, de amikor dőzsölök, akkor teszek bele egy villával szétnyomkodott banánt. A szakirodalom szerint reggel még oké a banán, mert a nap folyamán ledolgozódik az, ami veszélyes lehet benne. Jó esetben még jut idő egy kis tornára is, aztán kezdődhet a nap.

Az egészséges táplálkozásról szóló cikkek erdejében bolyongva az is gyorsan kiderül, hogy a fogyáshoz nem koplalásra, hanem rendszeres és kisebb adagokban elfogyasztott étkezésekre van szükség. Oké, legyen így, de akkor azonnal felmerül a kérdés, hogy a tízórai megevett joghurt és alma után mi legyen az ebéd?

A helyzet az, hogy gyerekkorom óta két kedvenc főzelékem van. Az egyik a spenót, a másik a plutyka. Kérdezhetjük, hogy ez utóbbi micsoda? Nálunk így hívták a sok majorannával és krumplival készülő kelkáposzta főzeléket. Szinte hallom a sok-sok felszisszenést, de nincs mit tenni, szeretem a csirkelábat, a kocsonyát, a körömpörköltet és bizony a spenótot és a kelkáposztát is. Bár a Spenótról ugyan (mint menthetetlen bölcsésznek) egyből a hatkötetes „Spenót”, azaz a Sőtér István szerkesztette, spenótzöld színű „A magyar irodalom története” jut eszembe.

De január lévén, mégis maradjunk az egészséges táplálkozásnál, jelesül a spenótnál! Kétféle embert ismerek: akik odavannak érte – ők vannak kevesebben –, és akik ki nem állhatják. Mint például az a pultos lány, aki a Kálvin téri Korona szálló aljában nyílt boldog emlékezetű palacsintázóban, amikor Firenzei palacsintát rendeltem, meglepve és megborzongva nézett rám és közölte: „de hát az spenótos!”. Ennél már csak akkor döbbent meg jobban, amikor azt válaszoltam, hogy tudom, azért kértem. Ezek után talán nem meglepő, hogy ha valami, akkor  mélyhűtött spenót az mindig van itthon. És sajnos az is igaz, hogy egyszerűbb használhatósága miatt, még szezonjában is szívesebben használok főzeléknek mélyhűtöttet, mint frisset. A friss mehet a salátákba, a mirelitből pedig nálam mindig főzelék készül. Azt pedig érdemes tudni, hogy a spenót azon zöldségfélék közé tartozik, amelyik egészséges tulajdonságait fagyasztva is megőrzi. 

A helyzet az, hogy az egészséges január és a fehér lisztből készült pékáruk száműzése miatt, most valami mást kellett kitalálnom, mint a gyerekkori Dédi-féle spenótot, amit mindenkinek ajánlanék kipróbálásra, mert aki nálam egyszer kóstolta, azóta is visszasírja.

Ez úgy készül, hogy két zsemlét beáztatok fokhagymás tejbe. Ezalatt a felengedett, vagy csak félig kiolvadt spenótot egy kevés vajon, amibe szintén került már egy vagy két gerezd fokhagyma, megfuttatom. Reszelek hozzá egy kevés szerecsendiót, bőven mehet bele frissen őrölt bors és természetesen só. Amikor már úgy érzem, hogy egymásra találtak az ízek a spenótban, jöhet a tejben ázott zsemle, és hozzá annyi tej, amennyi krémessé teszi a főzeléket. Pár percig összefőzöm őket, ahogy Dédi mondta: hagyom rottyanni egyet. Ezután kiegyenlítem az ízeket: ha kell még kevés bors, só vagy szerecsendió, jöhet. És már kész is vagyunk. Na de mi legyen, amikor nincs itthon zsemle, viszont mindennél jobban vágyom a jól ismert ízre?

Egy életem, egy halálom, kipróbáltam, mi történik akkor, ha zsemle helyett zabpehellyel készül. Azt kell mondjam kedves tudatosan táplálkozók, hogy jó hírem van: a zabpehely tökéletesen besűrítette a főzeléket.

És még az is lehet, hogy mostantól az életmódváltás spenót fronton is bekövetkezett.

A képek szerző tulajdonát képezik, melyek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján jogvédelem alatt állnak.