kaffka margit szinek es evek fel

Kaffka Margit: Színek és évek, felolvasás 15.rész

E heti ajánlónkat Szolomájer Timi küldte Nagykárolyból, aki Aliz gyerekkori színjátszó társa, barátja, ma is Nagykárolyban él és tanít, s a színjátszó csoportot vezeti évek óta. A színház és a tánc szerelmese, mondja magáról.

Dajer_Tamogatom

Szolomájer Timi ajánlója

Mindkét nővel a megfelelő időmben találkoztam. Csapódó, csapongó, lázadó, kamaszformátlan testben telt a tinédzserkorom Nagykárolyban, annak minden, darabokra szedő önbizonytalanságával. A társaságot, amibe barátnőm okán belecsöppentem, mindig kényelmetlennek éreztem, de akkor, még a gyermeki énjéről nem teljesen levált kamaszlányként azt hittem, hogy ez amolyan mesei próbatétel, s majd elnyerem jutalmam. Azóta sem tudom pontosan, mit miért kap az ember az élettől, de Alizt mindenképp ajándékként kaptam.

Bármikor megjelent a társaságban a maga megfellebbezhetetlenül egyedi és nőies módján, a 60-as, 70-es éveket idéző címlaplány-szerkóiban, csodálattal néztem (mert megszólítani akkor csak ritkán mertem). Csak annyit tudtam biztosan, hogy olyan szeretnék lenni, mint ő. Jóval később, felnőttként vallottam be neki, hogy egyszemélyes csendes rajongói klubja voltam. Azóta is fel-fel kuncogok magamban ezen a kamaszkori csodálatomon és annak minden bénaságos báján, s mai eszemmel tudom, hogy Aliz is az önmagamban teremtett családom része, akit a hiányosságok okán kaptam az élettől. Olyan női példakép, akivel mertem, akartam azonosulni, mert a mai napig nem tudom, pontosan milyen összkomfortosan megélni ezt a női létet.

S itt lép a történetembe, közel 30 évvel később Kaffka Margit – ugyanis 40 éves koromban kaptam a kezembe, s olvastam el, szinte együltömben, a Színek és évek című regényét. Ijesztően izgalmas volt érezni az első fejezetben, hogy tükörbe nézek. Nagyon erős és megmásíthatatlan érzés fogott el, hogy ezek az én gondolataim, csak épp elfeledkeztem arról, hogy megírtam. Ki is nevettem magam, de azóta sem tudtam szabadulni ettől a gondolattól, hogy ezek az én soraim, bármilyen fennhéjázónak vagy zakkantnak tűnik is. Talán ezért is történhetett, hogy a Kaffka Margit halálának századik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen nem én mondtam ki a verssorait, hanem a Nő mondatta ki velem. Azóta is rámosolygok a mellszobrára, ha a város központjában járok, cinkos összekacsintással és hálával.

Hát így ér össze a két nő története bennem. S történhetett-e másképp, mint hogy Aliz képe és Kaffka Margit hangja tavaly november óta Aliz hangjaként és Kaffka képével kerek egész? Számomra nem, mivel erősen hiszek abban, hogy minden a megfelelő időben történik. Nem is történhet másként.

Tudod-e? Hogy engem akarni nem, csak kérni és várni lehet.

Hiszed-e? Nekem egy kicsit mindegy. Nem sírok. Kacagva szeretek.

Játszol? – Túljátszom. (Bennem valami nagy álomkomoly!)

Elmúlt? – Nem is volt! (Hol az „örökké” szent babonája, hol?)

Ó, én megkeresem az asszonyt, a másikat, hogy jó legyek hozzá, és szívemre öleljem.

Megáldalak vele, elküldelek vele (előttem nem lehet asszony), hogy kedved teljen.

Így! – (Bús álomurak, Ura urai a láp szigetén.) –

A csigaházam, a váram olyan egy, oly gyönge… olyan én.

Részlet Kaffka Margit: Morvamezőtől Uráig című verséből.

 

 

Kaffka Margit Színek és évek c. regénye felolvasásának többi részét itt hallgathatod: Dajer hangjáték

Hallgassátok a tizennegyedik részt, és ha tetszik, iratkozzatok fel a Youtube-podcast– vagy Spotify– csatornánkra!

Dajer_Tamogatom