tumblr pbvv4devF31rwup2io1 500

A lakásom meg én – bonyolult kapcsolatban

Ha azt olvasnánk egy apróhirdetésben – ma már persze társkereső alkalmazások és randioldalak vannak, de játsszunk el a gondolattal –  hogy “középkorú nő megosztaná…”, vajon az ágyára, a lakására vagy az életére gondolunk először? Vagy ez mindegy is, mert a lakásunkhoz való viszonyunk  a lelkünk előszobája, annak minden sötét bugyrával és boldogságával? Ez esetben talán érdemes lenne a családi albumokba a lakásainkról (spontán!) lőtt képeket is betenni, hogy utólag ne csak a tekintetünk meséljen arról, hogy is voltunk akkortájt. Most Moscu Katalin virtuális lakásfotói közt lapozgathatunk.

Rend a lelkem

Valamikor bakfiskoromban kúszott be a tudatomba a gondolat, miszerint ha rend van a szobámban, akkor a lelkemben is rend van, vagy ha rendet szeretnék rakni a lelkemben, ajánlott, a szobámmal kezdeni. Biztosan nem anyám mondta nekem (ő másképp zsörtölt a rendetlenség miatt), hanem én raktam ezt össze a fejemben. Szintén bakfiskoromban fordult elő utoljára, hogy a szobámban csak egy ösvényen lehetett közlekedni a szanaszét hagyott holmik között. A csúcs az volt, amikor a hegedűvizsga napján rádobtam néhány ruhadarabot az ágyra fektetett hegedűmre, megfeledkeztem róla, majd később nagyot huppanva ráültem. Eltört a nyaka. Más hegedűjén vizsgáztam és nagyon utáltam. Becsben tartottam a hangszerem, így erősen szégyelltem, hogy a saját hanyagságomból ilyesmi történhetett. Utána elkezdtem mániákusan rostálni és rendezni a dolgaimat. A könyveimet (akkoriban kb. 1200 kötetet) évente kétszer egyenként leporoltam és a lapok közül is kifújtam a port. Ruháimat a szekrényben hajszálpontosan egyformára hajtogattam össze és színek szerint rendeztem. Ha egy ruha egy évig nem volt rajtam, elajándékoztam. Cipőimet rendszeresen tisztítottam, boxoltam és fényeztem. Csak akkor dobtam ki, ha már javíthatatlan volt. Közben sokszor költöztem, de még az ideiglenes lakhelyeimen is rendet tartottam. Lakótársaim ezért becsültek és szívesen osztoztak velem. Nem szerettem kölcsön adni holmikat, a háztartásomba jó minőségű dolgokat vásároltam, az előírások szerint kezeltem őket, így hosszú ideig szolgáltak. Szépen, fokozatosan kényszeres rendezgetői magaslatokra emeltem tudásomat.

 

1aadd70eae85257c66559a53c8d8fdea

                                                                             Forrás: xcerin.tumblr.com

Halálos tájfun

Fiatalasszony koromban hétvégén úgy söpörtem végig lakásomon, mint egy tájfun: reggel fél 6-kor kezdtem az ebéd összedobásával. Amikor már rotyogott az étel, kiválogattam a szennyest, benyomtam a mosógépet (legalább két körben). Következett a reggeli, konyha, fürdő kitakarítása, majd a hálószoba ágynemű áthúzással, a gyerekszoba és a nappali. Közben ebédeltünk, majd pihenésképp teregettem. Estére maradt a vasalás (imádtam! – közben zenét hallgattam), vasárnapra ruhák hajtogatása, pakolás, varrogatás, a vasalás második felvonása és egyéb apróságok. A végére halálosan fáradt és dicsőségesen elégedett voltam. Aztán elegem lett ebből a dicsőségből.

tumblr pbvv4devF31rwup2io1 500

                                                                       Forrás: songjo.tumblr.com/

A Lenke-hatás

Később már csak akkor takarítottam ilyen dühödten, ha mérges vagy frusztrált voltam. Egyik élettársam ilyenkor érzékenyen megjegyezte, hogy biztos péemesem (premenstruációs szindróma – a szerk.) van. (Már nem az élettársam.) Első gyermekem születésekor még bírtam tartani az iramot, igaz, segítséggel. Lenke hetente egyszer jött, pénteken: főzött hétvégére, kitakarított, és mindent kivasalt. Óriási segítség volt. Aztán Lenke elvégezte az egyetemet, visszament szülőföldjére, mi elköltöztünk, elváltunk, végül vidéken kötöttünk ki. Még ott is tartottam a frontot, bár fával fűtöttünk és a kerti sarat is behordtuk az előszobába. Második gyerekem ott született, én meg valahogy úgy voltam vele, hogy ameddig a gyerek a földön kúszik, meg a vécécsészébe kapaszkodik, addig felnyalom a földet és szesszel törlöm le a vécécsészét. A vécé fölé piktogramot függesztettem, miszerint nálunk a férfiaknak IS ülve kellett kisdolgukat végezniük.

 

772d998790e55fbd31a20323292e17e0

                                                      Forrás: https://www.facebook.com/tinukitchen/photos 

Kicsi a ̶l̶a̶k̶á̶s̶ rakás

7 évvel ezelőtt végleg visszaköltöztünk 38 nm-es városi lakásomba – négyen! Igazi kihívás volt a szekrényekben elférnünk, s úgy egyáltalán a két szobában. Aztán ismét hárman maradtunk, ebből pedig csak én voltam (házi)munkaképes. Kétségbeesetten és fokozatosan engedtem el minden rendrakási kényszeremet. A végén már örömmel, mert éreztem, hogy a jelenség talán még átfordul valami jóba. Akkortájt kezdtem el a leszarom-tablettát is szedni. Előbb a napi főzés maradt el, aztán a rendszeres hétvégi takarítás. Vasalni már csak havonta egyszer veselkedtem neki, később fél évig is szunyókáltak a ruhák vasalásra várva. Gyermekeimet minden áldott nap megfenyegettem azzal, hogy a szanaszét hagyott játékokat kivágom a kukába. Kétszer be is vágtam az összeset egy nagy fekete kukászsákba. Cirkusz, sírás és könyörgés lett belőle. Egy hétig utána rend is volt. Aztán a ruháim kezdtek kifolyni a szekrényből. Előbb csak a foteleket lakták be, aztán a szabad sarkokat, a plüssös kosár és az előszobai cipősdoboz tetejét, meg a szennyes körüli 2 nm-t. Tisztán kirajzolódtak az ösvények, és azon kaptam magam, hogy rendetlenség van a lelkemben is. Visszaköszönt bakfiskorom. Sokat dolgoztam vidéken, korán mentem és későn értem haza, folyton fáradt voltam. Hétvégén kirándultunk vagy aludtam. Rettenetesen szégyelltem magam a rendetlenség miatt. Már nem fogadtam vendégeket és annak sem örültem, ha a gyerekek ottalvósat szerveztek hozzánk legjobb barátjukkal. Lassan kezdtem bedilizni.

65920367 2855687834473341 2523575070614355968 o scaled

                                                                  a fotó az egyik dajeros szerző lakásában készült

Szerencsémre pont ekkorra ért be a leszarom-tablettás kezelés. Valahogy minden átállt az agyamban. Elfogadtam a kupimat, barátokat hívtam magamhoz, és valahol mindig került  annyi hely (vagy gyorsan szorítottam), amennyi a jó embereknek kell. Nem vasaltam, de vállfára teregettem. Könyveim fele a legutóbbi költözés óta még dobozokban állt, a többi katonás rendben ugyan, de vidáman porosodott a polcokon. A varrógépet is már csak évente egyszer vettem elő foltozásra. Az íróasztalom tetején gyűltek a papírok, alatta a porcicák. Egyik gyermekem megkapta a nappali asztalát tanulni, a kicsinek a konyha jutott. A fürdő tisztaságára végig érzékeny maradtam, de már nem töröltem szesszel a vécécsészét, csak néha leszanitoloztam. Közben két szabad hétért fohászkodtam, hogy annyi idő alatt talán gatyába rázom a lakást.

Világjárvány

Itt tartottam a nagy elengedésben, amikor ránk köszöntött a világjárvány. Az első gondolatom az volt: jaj de jó, most egy ideig nem jöhet senki hozzánk! Leszarom a kupit, és kialszom magam. Három hetembe tellett behoznom a lemaradást. Örültem a lelassulásnak, a ráérős döntéshozatalnak. Nem jártunk ki, cipőt nem kellett takarítani, meg annyi ruhát sem mosni. A feladatok egyre csak apadtak! A kupi még ott volt, de már nem nyomasztott. Egy szép napon pedig beköszöntött a tennivágyás. Nagyjából ugyanakkor, amikor megérkezett hozzánk egy kiskandúr. Már csak egy macska hiányzott a lakásból! Összetereltem a lányokat, kupaktanácsot tartottunk. Mindenki elmondta, mire vágyik: csendes szobára, sarokágyra, tanulósarokra, falvédőre, modern csillárra, iratrendezőkre stb. Álltam az ösvényen, a kupi közepén, ordítani tudtam volna, majd csak csendesen sírdogálni. MIÉRT van bennem az a hatalmas ellenállás a renddel szemben?! Aztán odajött a nagylányom, megölelt és csak annyit mondott: anya, segítünk. Tíz nap alatt példás rendet vágtunk a lakásban. Közben megjött a nyár, sokat jártunk vidékre, nekem pedig új feladatom akadt egy bútordekorációs boltban. Két hónap után teljesen fel voltam spannolva. Nem csak én, hanem a gyermekeim is. Színmintákat állítottunk össze, számba vettük, hogy mi az, amitől feltétlenül meg szeretnénk válni, de leginkább az újrahasznosítás mellett döntöttünk. Csikorogva beindult a gépezet, aztán egyik terv a másikat érte. Nem bírtunk leállni. Azóta sem állunk le.

A Chamberlaine-hatás

Volt még egy karácsonyi közjáték. Kinéztem Chamberlaint, akivel azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Lányaim úgyszintén. Ülök a szobámban és szerelmesen nézek Chamberlain-re. Támasztja a falat az ajtófélfa mellett. Most épp pihen, töltődik. A szerelmen túl végtelen hálát érzek iránta, amiért karácsony előtt egy hónappal megérkezett az otthonunkba. Már akkor tudtuk, hogy teljes értékű tagja lesz családunknak, aki felspannolja hétköznapjainkat és bearanyozza hétvégéinket.

Chamberlain-ről először múlt nyáron hallottunk Svédországban élő sógornőmtől. Lelkesen és elégedetten beszélt róla: Nemigen találsz nála jobbat – mondta. Persze azért utánaolvastam. Levadásztam a neten, rengeteg adatot, képet, filmet találtam róla. Mi tagadás, nagyon megtetszett. Chamberlain előtt Samu volt, vele 16 évig éltünk együtt. Erős, markáns fickó volt, szívós, kitartó. Borzasztóan hálás volt a gondoskodásért. Vele kicsit más volt a viszonyom: őt én néztem ki magamnak, és maradéktalanul bíztam benne. Hosszútávra terveztem vele. Sosem hagyott cserben, és nem haragudott, ha kihajtottam a szart is belőle. Akárcsak Lenke idejében, néha varázslatszerűen helyükre kerülnek a dolgok és tisztaság terem. Ilyenkor Chamberlain-re gyanakszom. Na, ő is egy olyan darab, akit nem adok kölcsön. Amikor Chamberlain megérkezett, Samu kiköltözött falura, mert addigra jöttem rá, hogy apró, zegzugos lakásomban nehéz a hosszúcsövű, kábeles porszívóval takarítani.

 

8b7c08e39165afcac3c88a6012b85c28

                                                                    Forrás: rogerwilkerson.tumblr.com

 

Most már tudom, hogy nincs szükségünk nagyobb lakásra. Vakációkra ott a vidéki ház, urbánus létünkhöz pedig tökéletesen hozzá tudjuk igazítani azt, ami van. Megnyugodott a lelkem. Azt is tudom, hogy a rendezési terveknek nem szabad elapadniuk. Világjárvány idején gyógyító hatásuk van. Úgyhogy megvannak már a tavaszi tervek. MINDENT átfestünk.

 

Tetszett Önnek ez az írás?! Ha igen, kövessen bennünket a Facebookon és az Instagramon!

Moscu Katalin írásai a Dajer.hu magazinon:

Tarot: 2021, a teherhordó gepárd éve

Te analóg élménykísérő, tücsök-tenyésztő vagy memória-tökéletesítő leszel százévesen?

Tarot: ma, december 1. Fogjunk vissza!

Tarot: ma, október 25. az elmeátállítás napja

A rabbi, a lánya, a szerető és a férje

Néha meg kell magamat kérdeznem, hogy az a létra, amin én mászok felfelé, az vajon a jó falnak van-e állítva?

A lehurbolt Földanya és én, az újratöltött környezettudatos

Az Év Levegő-urai: a boldog Holováczok!