Október 25-e jelentős nap a csillagászati kalendáriumban: a Nap együttállásba kerül a hátráló (retrográd) Merkúrral. Ezen a napon – állítják a csillagjósok – elménk különösen éles, közlékenyebbek és nyitottabbak vagyunk. Amit mondunk vagy írunk, az átlagosnál pontosabban találja fején a szöget. Úgy gondoltuk – ha már az After-horoszkóp rovatunk jelentős sikerekkel megy két hónapja – ez a nap jó alkalom egy havi rendszerességű tarot-kártya olvasás beizzításához is. Moscu Katalin bátorkodott az előttünk álló egyhónapos időszakra kártyát húzni.
Hosszú ideig nem érdekelt a kártyavetés, bár egy kanasztára bármikor kapható voltam. Mint sok minden más, a kártyához való viszonyom is anyámhoz kötődik. Ő mesélte, hogy fiatal nő volt, amikor heccből bement egy cigány jósnőhöz, megmutatta neki a tenyerét, húzott rá egy kártyát is, a jósnő viszont kizavarta azzal, hogy az ilyen ne jöjjön hozzá jósoltatni. Ezt a családban mindenki másképp értelmezte. Én gyerekkoromban úgy, hogy anyám valami természetfelettivel van megáldva, amitől a jósnő megijedt, később meg úgy, hogy pimasz és hitetlen arcot vághatott, ami feldühítette a cigány asszonyt.
Úgyhogy, maradtunk az éjszakákba nyúló kártyapartiknál. Amíg az önmegismerés rögös útján bele nem futottam egy olyan terapeutába, aki lazán vetette a kártyát magának és másoknak. Nála láttam először tarot-kártyát, de nem a kártya, hanem sajátos értelmezései bűvöltek el. Tőle tanultam azt, hogy az elején nem mondunk a kártyára semmit. Hagyjuk, hogy jusson el az ábra üzenete ahhoz, akinek erre szüksége van. Persze az agy rögtön tudni akarja, mit JELENT a kártya. A válasz: azt, amit te látsz benne. Ezen kezdetben mosolyogtam, mert amolyan kitérős válasznak tartottam. Aztán rájöttem, hogy ez is olyan, mint a rajzok értelmezése: saját metafora-nyelvünkről szól, ami addig működik és általánosítható, amíg hasonló kultúrkörhöz tartozunk. Azontúl személyes telefonhívás a sorstól, nekünk kódolt és csakis általunk megfejthető üzenettel.
Figyelni kezdtem a kártyák üzeneteit – nem föltétlenül sorsfordító komolysággal, hanem inkább a tudatosítás eszközeként. Babonásan hinni a kártyákban nem az én terepem, de kitűnő gyakorlatnak tartom arra, hogy elgondolkodjak, mit jelentenek nekem a kihúzott fogalmak, milyen viszonyban vagyok velük, hogyan vannak jelen (vagy éppen hiányoznak) az életemből. Inkább az éberségemet és jelenlétemet edzem vele.
Bármire lehet kártyát húzni: évre, hónapra, napra, eseményre, kapcsolatra, szerelmi viszonyra, anyagi helyzetre vagy bármilyen tetszőleges dologra. A nyitott kérdések messze érdekesebbnek bizonyulnak, mint az egyszerű, igen vagy nem válaszokat igénylők. Húzhatunk egy vagy több kártyát (a tarot egész bonyolult alakzatokra is ad olvasási útmutatást), de én kéjesen szeretem az egyszeri üzeneteket. Ha kezdetben a lap nem is mond semmit, hagyom dolgozni a tudatalattimat, így előbb-utóbb megjön a felismerés. Erősen vizuális alkat vagyok, szinte egy kódfejtő rajongásával kedvelem a szimbólumokat, és metaforákat értelmeznem sem esik nehezemre. A tarot-kártyák megfejtését jó játéknak tartom, mely edzésben tartja képzeletemet.
Szeretem a szép rajzokat, ezért néha elcsábulok, és vásárolok magamnak egy-egy új kártyapaklit. Minél inkább eltér a hagyományos Rider Waite vagy Crowley tarot-tól, annál jobb és nagyobb kihívás. Ilyen az Osho kártyapakli is. Számos ábrája fanyar humort rejt, és az összes többi tarot-kártyától eltérően itt minden lapon található egy kulcsszó, így könnyen használhatják kezdők is.
További üzeneteket hordoz számomra a kártya száma, színe és hogy milyen csoportban, a nagy vagy kis arkánumban (arcanum latinul titkot jelent) található. A nagy arkánum lapjait erősebb, általános érvényű üzenethordozókként kezelem: ebből 22 van a pakliban, melyek a „hős útjának” állomásait ábrázolják. A maradék 56 kártya a kis arkánum lapjait alkotja, négy szín vagy elem szerint csoportosítva. A mai játékkártyák tulajdonképpen a kis arkánum lapjai. Itt ér össze a tarot kanaszta-szenvedélyemmel. Mióta tudom melyik kártya mit jelent, kanasztázás közben minden újonnan húzott kártya mosolyt csal arcomra, hiszen nem csupán egy szám és szín hordozói, hanem teljes allegória-képet villantanak fel.
Högyeim és uraim, tádááámmm, a hónap Osho-tarot kártyája – tiszta véletlenül, de nem meglepő módon – a
TUDATOSSÁG
(klasszikus tarot-ban kard ász: a tisztánlátás és bölcs döntések kártyája)
Osho Felhő-ásza a gondolati sík, az elme ütőkártyája. Igazából épp az elmenélküliség lényegére hívja fel figyelmünket, arra biztatva bennünket, hogy hallgassunk a tudatalattinkra, a megérzéseinkre, a nemzedékeken át sejtjeinkben felhalmozódott őstudásra. Az örök körforgásra, ugyanazon igazságok ismétlődésére utal. Ez a kártya – az összes többi elme-kártyával ellentétben – nem ripacsot, bohócot vagy zsarnokot ábrázol, hanem egy fönséges Buddhát, aki túlnőtt a csillagokon, feje felett pedig a színtiszta üresség honol.
Kitűnő alkalom arra, hogy éleslátásra tegyünk szert, hogy bepillantsunk a dolgok mögé, és ne föltétlenül a számunkra kedvező szemszöget lássuk-láttassuk. Kemény döntések ideje ez. Hogy kedvenc csillagjósomat idézzem: „Radikális, sorsfordító VAGY-VAGY! Nincs középút, nincs tinci-tánci. Nincs egyezkedés. Itt az ideje a radikális döntéseknek.”
Ha engem kérdeztek, ebben az időszakban az összes 40+-os nő leteheti nehéz bevásárlószatyrát meg hétköznapi nyűgét, és lazán, fütyörészve, zsebre dugott kézzel indulhat halloween-i kalandra lelke rejtetett bugyraiba. Azért ne feledjünk betérni a temetőbe Halottak Napja táján. Én halott nagyanyámmal szoktam ilyenkor beszélgetni. Elmondom neki, mi történt a családban, és elképzelem, milyen egyszerű, bölcs észrevételt fűzne hozzá. Lelkünk bugyraiban turkálni nem könnyű menet: Árnyékország olyan tulajdonságainkat láttathatja, melyeket nem szívesen fogadunk el. És akkor mi van? Minden csoda (és cirkusz) három napig tart, aztán mindenki más cirkusz után néz. Szóval nincs jobb idő a szekrényben heverő csontvázak előszedésére.
Halottak Napja után készülődhetünk a téli szunyókálásra. Miután évekig küszködtem az ünnepek előtti pörgés kimerítő utóhatásaival, újabban elfogadom testem unszolását a lustálkodásra. Ebben a megkoronázott időszakban amúgy is nehéz hosszú távra tervezni. Inkább ülök, kötögetek, tévézek, olvasok, finomakat eszem-iszom (keveset, de jót!), kártyázom. Közben bőven marad időm és energiám arra figyelni, ki hogyan viselkedik körülöttem és ez hogyan érint engem. Bölcsülök – ahogy nagyokosan mondani szoktam. Jobban figyelek a szeretteimre, hogy kinek mi hiányzik, és igazából minek örülne ünnepek táján. Családunkban a Katalin-nappal indul a téli ünnepek hosszú sora. Ha az előtte való hónapban nem lassítok, februárra borítékolhatom magamnak a téli fásultságot.
Azt mondják, álmunkban kapcsolódunk legkönnyebben a tudatalattinkhoz. Úgyhogy aludjatok sokat, többet, és még többet, mindenféle bűntudat nélkül – a lelkifurdalás nem a mi korosztályunknak való. Mi már tökéletesek vagyunk. S ha netán napközben túl sokat aludtatok, szóljatok: mindig kapható vagyok egy éjszakába nyúló kanaszta-partira!