kaffka margit szinek es evek fel 2

Kaffka Margit: Színek és évek, felolvasás 19. rész

Nagy Bernadett klasszikus énekes ajánlója az e heti felolvasáshoz:

Nekem a nőtársam lett a Magda. Először csak figyeltem őt, próbáltam megérteni, egyetérteni, aztán egyszercsak megharagudtam rá, majd azon kaptam magam, hogy magyarázok neki, fel akarom hívni, hogy „ezt már mégsem lehet így, te, figyelj ide!”. Aztán végül arra jutottam, hogy a legjobb, ha kísérem őt azon a kicsit sem könnyű úton, amin járnia kell. 

Az egész viszonyom úgy kezdődött vele, hogy novemberben bezártak a színházak. Emlékszem, ahogy ott ültem november 10-én az utolsó élőben megtekintett színházi előadás után és zokogtam, mert végtelenül sajnáltam magam. Színház- és színpadfüggőként tudtam, hogy ínséges idők jönnek, hogy színház nélkül nekem végem. Most akkor hogyan lesz, tényleg csak a valóság marad? Mi fog engem kiszakítani időről időre a mostani világból, a saját ügyes-bajos dolgaim közül, ki varázsol el, mi lesz a képzeletemmel? Akkor még nem tudhattam, hogy jön Aliz ritka bűvös és mégis természetes hangja, ami egy pillanat alatt, mint egy vákuum, beszippant, átszippant egy elveszett és mégis olyan ismerős világba. Aliz a hangja köré csavar, úgy és oda, ahogy és ahova csak akar. Úgy mesél, hogy néha az jut eszembe, hogy ez a mese igazából rólam szól. A szívem közepére ül, behálóz és teljesen átjár. Az egyik pillanatban kibírhatatlan mennyiségű érzelmet halmoz fel, a legmélyebb bugyrainkban tart idegenvezetést, majd a temérdek jelzőn keresztül fantasztikus színkavalkáddal kényeztet, majd újra zavarbaejtő és keserű találkozásba taszít önmagammal, szemérmetlen és mély őszinteséggel.

Divatos szóval élve ez a heti fél óra lett számomra a drámai „én-idő”; hallgatom a villamoson, menekülő esti Gellért-hegyi sétákon és álmatlan éjszakákon. Nyomom a gombot és mindig valami olyasmivel gazdagodom, amire vágyom, de mégis meglepetésként ér. 

Nekem Aliz lett a színház. 

 

Kaffka Margit Színek és évek c. regénye felolvasásának többi részét itt hallgathatod: Dajer hangjáték

Hallgassátok a tizenkilencedik részt, és ha tetszik, iratkozzatok fel a Youtube-podcast– vagy Spotify– csatornánkra!