Miklusicsák Aliz ajánlója
Ma, miközben készítettem a mikuláscsomagot a gyerekeknek, gondolkodtam, hogy miről írjak nektek, milyen gondolattal ajánljam a mostani részt, amelyben Magda a lánykorára emlékezik. Arra az évre, amikor túl volt már az első bálon, az első pártában töltött éven, amikor a kisváros báli közönsége őt ünnepelte, csodálta. Az első szerelmes érzéseket mégsem udvartartása mámorító körében élte meg, hanem egy vidéki nyaralás alatt…
Ilyenekről szerettem volna írni, de közben eszembe jutott, hogy Kaffka Margit 102 éve, december 1-én halt meg spanyolnáthában, másnap pedig a tizenkét éves fia is. November elején még írt a gyerek az édesanyjának Déváról, az iskolai kollégiumból, hogy náluk nincs még egy beteg sem, és hogy reméli, édesanyja is jól van Pesten. November 26-án bezárták a kollégiumot, miután néhány diák megbetegedett, így ő is hazajött Budapestre – de már csak néhány nap maradt az életükből. Mikulásra mindkettőjüket eltemették.
Hallgassátok a hatodik részt, és ha tetszik, iratkozzatok fel a youtube csatornánkra!
Ez is érdekelhet
-
Alessandro Baricco: Selyem. Felolvassa: Miklusicsák Aliz
-
Hervay Gizella: Levél helyett – elmondja: Miklusicsák Aliz
-
Munkahelyi LMBTQ programok itthon – podcast a Sokszínűségi hónap keretében
-
Mit akar és mire képes az inkluzív marketing? – podcast a Sokszínűségi hónap keretében
-
Pillanatkép három fotóssal: Fábián Évivel, Csoszó Gabriellával és Bihari Ágnessel – podcast