273353383 6979411148767635 5820916595624061551 n

A kételkedés démonai – kiállításajánló

Mégis van új a nap alatt – gondolhatjuk Wirth Abigail képeit nézegetve. Mert bár az egyiptomiak óta tudjuk, hogy a macskáknak micsoda korokon átívelő kultusza van, az ő macskaságai a szerelem és kételkedés terepén friss és meglepő önarcképeket hoznak elénk. Ahogyan a teremtéstörténet ősi toposza is szokatlan vizuális asszociációkat hív elő a művészből, végtelen színességgel, humorral, játékossággal és egyben szorongással. Wirth Abigail Hinni akarok című tárlatát, mely február 27-ig tekinthető meg a Godot I.C.A. ban, most a kiállítás kurátora, Cserhalmi Luca ajánlja.

Nem tudom, hogy van-e olyan fogalom, ami jobban leírja ennek a furcsa kornak az általános hangulatát, mint a kétely. Nehezen tudnak most már bármit is elhitetni velünk, mert amit egyik nap megkérdőjelezhetetlennek mondanak, másnap megcáfolják. Valamiért hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez az általános talajvesztettség nem normális, de valószínűleg ez az egyik legemberibb állapot Nem kell, hogy ez mindig negatív élmény legyen, megvan a mélysége és a sodrása, amitől nem kell megfutamodni.

Dajer_Tamogatom

Wirth Abigail Hetkoznapi esemenyek 2018 scaled

Wirth Abigail képzőművész maga is szorongó alkat, amit képes csodás módon felhasználni és termékennyé tenni művészetében. Nem véletlen, hogy a bizonytalanság létállapotával foglalkozik, ahogy mostani kiállításának címe, a Hinni akarok is mutatja. Az I want to believe című sorozata a szerelembeesés és a párkapcsolat fázisait árnyalja a rózsaszín ködön túl. A meséken keresztül már gyermekkorunkban belénk plántálnak egy képet arról, hogy milyennek kellene lennie a szerelemnek, hogy milyen jó, és milyen boldoggá teszi majd az életünket. Mintha ezek az elbeszélések még hírből sem hallottak volna azokról a kétségekről, félelmekről és nehézségekről, amik már egy párkapcsolat elején is jelen vannak. Elég csak belenézni egy másik ember szemébe, és máris abban a feneketlen kútban találhatjuk magunkat, ami Wirth macskaportréinak hatalmasra tátott szájából mered vissza ránk. Nincs tudományos módszer, ami kimutatná, hogy jól döntöttünk-e, vagy, hogy valóban szerelem-e az, amit érzünk, ahogy annak a tudata sem segít, hogy emberként nem vagyunk tévedhetetlenek.

273320752 6982919938416756 8113051956284966013 n scaled

Wirth festményein groteszk macskák és szimbolikus ábrázolások részletezik, hogy milyen fázisok jelenhetnek meg egy párkapcsolatban. Egyfajta narratívaként is értelmezhető a sorozat, akárcsak egy középkori templom freskói, ahol az ábrázolások egy szent életét, cselekedeteit adták át az olvasni nem tudó hívők számára. Van minden Wirth történetében: a tiltakozás a szerelem ténye ellen, az elveszettség érzése, amikor kétségbe esünk a kontroll elvesztése miatt, vagy a vihar a lelkünkbe, ami nem feltétlenül egy veszekedés miatt alakul ki, elég hozzá annyi, hogy folyamatosan kérdéseket teszünk fel magunknak, amiket nem tudunk racionálisan megválaszolni. De természetesen jelen van a vita, a megbékélés, az eufória és a zavarodottság is. Bátor választás ez a téma, mert, ahogy érzékelem, a kortárs művészetben (irodalomban és képzőművészetben hatványozottan) szinte tabunak számít a szerelem, hiszen a régi mesterek már elégszer átrágták, és egyébként sem lehet ilyen komolytalannak és egyszerűnek titulált témát választani. Pedig túlzottan is komplikált, és napjainkban rengeteget változáson esett át szinte minden körülmény, ami hozzá kapcsolódik. Nem nőművészettel találkozunk Wirth kiállításán, de vizuális világában és a témaválasztás érzékenységében tagadhatatlanul van valami feminin.

Wirth Abigail Viszaly 2021 scaled e1645229341310
Wirth Abigél: Viszály- Fotó: @Cserhalmi Luca

A szerelem Wirth munkáin erős párhuzamban áll a hittel, mert legalább annyira megragadhatatlan és képlékeny, olyan mitikus és sokféleképpen elmondott láthatatlan erő, mint a Genesis now című sorozatában megfogalmazott vallásosság kérdése. Mit tudunk kezdeni a keresztény teremtéstörténettel egy észérvek és racionalizmus által dominált világban? Az emberi természethez talán mégis közelebb állnak ezek az átláthatatlan kategóriák, mint a száraz természettudományos megközelítés, amely ha belegondolunk, van olyan szürreális, mint a meggyőződéses nézetek. Ebben a sorozatban a macskák helyett a tégla a főszereplő, ami itt a lélek súlyát jelképezi, azt, ami maradandó, de azt a nehézkedést is, amely elválaszt minket a könnyed odaadástól, egyfajta gát a feloldódásban, ami belénk van kódolva.

Wirth Abigail Es lett este es lett reggel 2022 2 scaled
Wirth Abigail: És lett este és lett reggel_2022. Fotó: @Cserhalmi Luca

Wirth egy sajátos ikonográfiát dolgozott ki alkotásaihoz. Bizonyos visszatérő szimbólumok konkrét jelentéssel bírnak, amik plusz befogadói élményként olvashatóvá teszik a képeket, akárcsak a középkorban, ahol minden ábrázolásnak konkrét jelentése volt. De miért a középkor tér vissza mindig Wirth kapcsán? Egyrészt a vizuális világa áll közel ahhoz, a kódexekben található miniatúrák zsúfoltsága és a figurák abszurd, groteszk jellege miatt. A zsúfoltság pedig megint visszavezet a szorongáshoz: amellett, hogy végtelenül színesek, humorosak és játékosak Wirth alkotásai, furcsa frusztráció is van bennük. Másrészt a középkorban a maitól eltérő viszonya volt az embereknek a meggyőződéshez. Nem kellett számukra bizonyíték, elég volt az a kollektív tapasztalat, hogy a világnézet kevésbé széttartó, ami erőt adott nekik ahhoz, hogy elfogadják a bizonyíthatatlan, irracionális dolgok valódiságát, azok egységességét. Most, a globalizálódott világban ennek teljes ellentettjét tapasztaljuk, de ennek a zavarodott világnak éppúgy megvan a varázsa, mint Wirth sajátos, kaotikus alkotásainak.

Wirth Abigail Hinni akarok című kiállítása 2022.02.27-ig megtekinthető a Godot Institute of Contemporary Art-ban.

Tetszett ez az írás?!
Ha igen kövessen bennünket a Facebookon, Instagramon, iratkozz fel a Youtube-, Podcast– vagy Spotify csatornánkon!

 

 

Dajer_Tamogatom