puskas panni 2

Puskás Panni - Forrás: Facebook

Rezervátum ostrom alatt – könyvajánló

Pusztító randevú Bukowskival, szerelem és halál, féltékenység, cserbenhagyás, otthon és apokalipszis. Fortyogó indulatok, amelyek Puskás Panni novelláiban robbanáshoz vezetnek. De a detonáció során felszabaduló elemek ezúttal nem pusztítottak el semmit és senkit, hanem a bátorság szellemét táplálják egy vagány pink színű könyvben. Az önmagunk ki- és felszabadítására ösztönző “A rezervátum visszafoglalása” című kötet tavaly az Írók Boltja Könyvösztöndíját is elnyerte. Berényi Marianna írt róla a Dajernek.

Dajer_Tamogatom

„Két világváros között félúton, valami vidéki koszfészek állomásán kinézek az ablakon, és arra gondolok, hogy ez undorító” – kezdi Otthon című novelláját Puskás Panni a Rezervátum visszafoglalása című kötetében. Az idézett történet főhőse, egy középkorú, befutott kutatónő maga sem tudja, jófelé halad-e vagyont érő mályvaszínű kosztümjében. Magabiztossága, szarkasztikus humora, amellyel egyetlen női előadóként leiskolázza a budapesti konferencia kvótaszabályozástól idegenkedő magyar professzorait, csupán külső burok – rendezett felszín, amit felrobbant a főhős sérülékeny identitása. És talán ettől lesz olyan otthonos a kötet 21 rövid novellája: a szereplők, ha nem is mindig földrajzi értelemben, de folyamatosan úton vannak, keresik és általában nem találják magukat. Állandóan jobbra-balra tekintgetnek, megkérdőjelezik saját világukat, identitásukat, filterbuborékukat, s ha nem is fizikailag, de valahogy mindig viszolyognak a körülöttük lévő miliőtől, kérdésekkel ostromolják környezetüket és magukat, változnak. A novellák inkább nem, mint lazán kapcsolódó szövetében a személyes és a társadalmi valóság labilis kölcsönhatásban áll egymással, oda-vissza pattog a labda, sosem tudjuk azonnal, időben és térben hol járunk, élő vagy holt ember történetét olvassuk, férfi vagy női szűrőn keresztül érzékeljük az eseményeket.

A folyamatos lüktetés, a történeteket mesélő narrátorok belső bizonytalansága, önmagukkal és a közegükkel szemben gyakorolt kíméletlen kritikája mellett még egy komponens köti össze a novellákat: szinte mindegyiknek az elbeszélője nő. Olyan különböző korú, társadalmi státuszú, eltérő problémákkal küzdő karakterek bújtak ki Puskás Panni tollából, akik a női létezés számtalan aspektusának töredékmetaforáiként leplezik le, mit is jelent ehhez a biológiai és társadalmi nemhez tartozni a 21. században.

pink

Leszámolás Bukowskival című nyitónovella hősnője azt érzi, hogy az irodalom sznob és hímsoviniszta világában nem lehet sikeres költő bátor és szókimondó hangjával. Első versét, amelynek a Sárga folyás címet adta, nem hozták le, de az elbeszélő „köp rá” a valóságban és képletesen is, mivel épp Charles Bukowskit várja vacsorára, az egyetlent, aki megértheti. Mégis, hiába a vörös ruha, a gombapaprikás, a késve érkező irodalmi nagyság első útja a vécére vezet. A történet nem zárulhat happy enddel, főleg, ha az írófejedelem impotenciáját tágabb összefüggésben, a férfiak által uralt irodalmi szcéna jelentéshalmazában is értelmezzük.

Mégis, mit lehet tenni, amikor soha semmi nem úgy történik, ahogyan eltervezzük? Az Óda nőalakja a szerelmét szeretné lefesteni, szoborként kifaragni, de a férfi mindig elmozdul. A női alkotó más művészeti területen sem boldogul: az imádott idol mindig kibújik a neki szánt szerepből. A Cserben hagyás szereplői nem egészen két és fél oldalon olyan sűrű mintás szövetet szőnek, amit többször is el kell olvasni ahhoz, hogy kibogozzuk a szénaboglyának tűnő, ám mértani pontossággal összekötött szálakat. Néhány oldallal később a szétesés peremén táncoló nővel találkozunk, aki a pasija volt felesége és gyereke kapcsán latolgatja a tolerancia lehetséges kimeneteit, váltogatva az elképzelt szituációk forgatókönyveit. Vagy egy testképzavarral küzdő csajjal, aki a benne élő kövér lánnyal folytat reménytelen küzdelmet, hasonlóan az autista gyermekét egyedül nevelő anyához, aki a saját érzelmeivel áll hadilábon. Egy másik, figyelemhiánytól szenvedő szereplő az öngyilkosság gondolatával játszik, azt remélve, hogy ha vízbe fullad, a pasija megmenti.

Egészen másra világít rá annak a nőnek a sorsa, akit a párja hosszú időre foglyul ejt, ő pedig meg sem nézi, kulcsra zárták-e börtöne ajtaját: vajon hányan vagyunk, akik kész tényként kezeljük az életkörülményeinket és meg sem próbálunk megoldást keresni, kitörni? Szintén egyszerre lehet szó szerint és allegorikusan értelmezni annak a lánynak a történetét, akinek romantikus kedvese egy meglepetéspartin kéri meg a kezét. Az árral sodródó menyasszony belső világában lejátszódó, sosem kommunikált folyamatok ugyanúgy eltérnek a külvilág által tényként érzékelt valóságtól, mint a bombariadót előidéző gimnazistáéban, a „bipoláris egyensúlyáért” küzdő lányéban, a több nemi erőszakon átesett, gyermekéért áldozatot vállaló menekültében vagy az álmait beteljesítő özvegyasszonyéban. Párhuzamos valóságok, ahol mindegyik verzió lehet igaz vagy fake news, hasonlóan a Nem a világvége című novellához, ahol a főhős azért nem hallja meg az Úr apokalipszist bejelentő égi szózatát, mert fülhallgatóval néz sorozatot.

Minden történet másik nőről szól, minden szereplő más karakter, más élethelyzetben, más lendülettel. Mégis olyan érzésünk lehet, hogy szituációs játékban veszünk részt, ahol ugyanaz az egyetlen ember bújik mindig más bőrébe, időnként jól megkavarva a több szálon futó cselekményt. Puskás Panni írásait nem az összekapcsolódó történetek, visszatérő szereplők kovácsolják egésszé, hanem a szerző szabad és bátor nyelvezettel megírt szürreális világa, ahol a női szereplők keserű humorral, iróniával roskadoznak tabukkal, traumákkal átszőtt szerelmi, baráti és családi történeteik alatt. Bizony ezek, bárhogy is nézzük, felidézve a kezdő idézetet, gyakorta „undorítóak”.  A szerző azonban biztos kézzel, üdítő hangjával olyan vágányra vezet bennünket, olvasókat, hogy képesek leszünk ki-be tekinteni, meglátni a legelfuseráltabb helyzet szépségét, a legkétségbeesettebb nő erejét is. Végül pedig mi magunk is elhisszük, amit a címadó novella hősnője: még ha idősödő, civilizált társadalmunk jelképeit (smink, fülbevaló, leárazott bőrcipő) is viseljük, simán beállhatunk a várost rettegésben tartó lázadó kölykök közé, hogy velük együtt küzdjünk mindannyiunk jövőjéért.

Puskás Panni: A rezervátum visszafoglalása. Magvető, 2021

Tetszett ez az írás?!
Ha igen kövessen bennünket a Facebookon, Instagramon, iratkozz fel a Youtube-, podcast– vagy Spotify csatornánkra!

 

 

 

Dajer_Tamogatom