Autumn in America_City_Pro_Mix

Közel 8 évet dolgoztam sötétkamrában, vörös fényben, szúrós fixír illatban, ahol vártam előbújni a megörökített pillanatot, hogy aztán az sokszorosítva, valamilyen nyomtatott terméken megjelenjen. Közben a tanult első szakmám abban a pillanatban vált semmissé, ahogy megkaptam hozzá a jogosítványom, mert épp megsemmisítette a teret nyert digitalizáció. A több órás munka egy kattintással elvégezhetővé vált. Szerencsémre, nyughatatlan vándor lelkemnek és a nyomdaipar lassú modernizációjának köszönhetően még pár évig közelről szagolhattam a fixír és egyéb nyomdai festékek illatát, üdvözölhettem hajnalban a frissen nyomtatott napilapokat, magazinokat. A magazinokat, amelyeket egy fodrászszalonban olvasgathattam volna, miközben fixálják hajamat szorgos kezek. De a fodrász szalonok és hajfixálás világa is csak addig érdekelt, amíg elnézegettem a Nagyim fejét, amikor furcsaédesszaggal, s pontosan egymáshoz igazított hajszálaival hazatért erről a furcsa helyről. Most sem vonz, miközben egy olyan utca közelében lakom, ahol az 1 főre eső fodrászatok és fodrász boltok száma magasan meghaladja az országos átlagot.
A Dajer egy izgalmas elegye ennek a múltnak, ahol keveredhet a ma már fixírmentesen rögzített idő, a nyomdaszagmentes magazin és a hely, ahova sosem vágytam belépni (és lőn…), a fodrász szalon, amit apró kreatív elemekkel magunk ízére/képére formálhatok.