„De a kék egyenruhás bennlakók ilyenkor beszívhatják egy pillanat felére azt a friss, boldog „világi” illatot, mely a külső levegővel beárad. Sóvárgó szemük megláthatja a város utcájának egy darabját, felrévlik előttük álomszerűen és futtában az „élet”, amilyennek valaha ösmerték – tavaly vagy tavalyelőtt, mikor még otthon, valahol a szülők házából jártak iskolába” — írja a regény elején Kaffka Margit. Emlékszem, amikor a nagykárolyi zárdába jártam elemi iskolába, a nyolcvanas években, ha egy nap otthon maradhattam, furcsa szabadságot éreztem és láttam, hogy az emberek fesztelenül járkálnak délelőtt az utcákon. Ezt az érzést csak most értettem meg. Erre is Kaffkától kaptam választ.
Ha tetszett, iratkozzatok fel a Youtube-, podcast– vagy Spotify– csatornánkra!
Ez is érdekelhet
-
Alessandro Baricco: Selyem. Felolvassa: Miklusicsák Aliz
-
Hervay Gizella: Levél helyett – elmondja: Miklusicsák Aliz
-
Munkahelyi LMBTQ programok itthon – podcast a Sokszínűségi hónap keretében
-
Mit akar és mire képes az inkluzív marketing? – podcast a Sokszínűségi hónap keretében
-
Pillanatkép három fotóssal: Fábián Évivel, Csoszó Gabriellával és Bihari Ágnessel – podcast