Outfit IV. – fotósorozat
Éppen a mai Outfit megjelenése előtt pár órával írta egyik szerkesztőségi tagunk, hogy otthoni ruha
Éppen a mai Outfit megjelenése előtt pár órával írta egyik szerkesztőségi tagunk, hogy otthoni ruha
Mondták már nektek, hogy „emelj a szaturáción, anyukám!? Vigyázat, 40-50 felett és főleg a szürke
A nő negyven és ötven felett: nem tűnik el, mint szürke szamár a ködben. Bihari
Már az induláskor azt mondtuk magunkról, hogy a dajer.hu elsősorban azoknak a 40-50 feletti nőknek
Több mint három és fél év után az általunk beindított virtuális szalon bizonytalan időre bezár,
Három tehetséges, inspiráló nő, három fotós. De van köztük újságíró, tanár, sőt még asztalos is.
Jó ideje újságíró, fotós, videós. (Szinte) minden munkadarabjára alkotásként tekint, főleg azért, mert dolgozni sosem
Hamarosan két éve már, hogy egy kávéházi asztaltól beköltöztünk a magunk alapította virtuális fodrászatunkba. Sokszor,
Mint azt sokan tudjátok, hiszen sokan közületek a zsebetekbe is nyúltatok értünk, ez év júniusában