Három tehetséges, inspiráló nő, három fotós. De van köztük újságíró, tanár, sőt még asztalos is. Kortársak vagyunk, és mindegyiküknek van – örömünkre – köze a Dajerhoz, a dajerinákhoz is. Az egyiküknek éppen fut egy kiállítása, a másiknak nemrég volt, a harmadik egy nőkről szóló portrékötet sorozat harmadik részén dolgozik. Szó esik köztünk arról, többek közt, hogy miben hasonlít a fodrász és a fotós, hogy mi a közös egy tizenéves álma, egy magokból fűzött karkötő és egy ágyra rendezett vizsgamunka történetében, hogy milyen kihívásokat jelent kulturálisan nagyon más környezetben fotózni. Akadnak élesebb pillanatok is szakmai-etikai dilemmákról is, végül némi vázlatos képet is lőttek a jövőről a szerkesztőnek, Barna Erának.
A podcast elkészítésében köszönjük a Gross Arnold Galéria és Kávézó segítségét.

Bihari Ágnes korábban megjelent Outfit képsorozatai itt láthatóak, Boldog Kft. című idei kiállításáról itt írtunk.
Fábián Évi oldalát, amin keresztül a Nők Magyarországon sorozat harmadik kötetét is támogathatjátok, itt érhetitek el.
Csoszó Gabriella Dajeron megjelent Én hősöm portrésorozataiért ide kattintsatok, a május 8-ig látható ! KIÁLTÁS ! Befejezetlen – FreeDoc képek című budapesti kiállítását itt ajánlottuk.
Tetszett ez az írás?!
Ha igen, kövess bennünket a Facebookon, Instagramon, iratkozz fel a Youtube-, Podcast– vagy Spotify csatornánkon!
Korábbi podcastjainkból:
Elég! – podcast Füredi Júlia kiégésről szóló könyvéről
Paradicsomos padlizsán feta sajttal – gasztro podcast
Mentőöv érzelmi viharok esetére – podcast visszajátszva, egy premier előtt
Mindenki sztrájkja – podcast a lengyel Marzenával és Majával
Ez is érdekelhet
-
Alessandro Baricco: Selyem. Felolvassa: Miklusicsák Aliz
-
Hervay Gizella: Levél helyett – elmondja: Miklusicsák Aliz
-
Munkahelyi LMBTQ programok itthon – podcast a Sokszínűségi hónap keretében
-
Mit akar és mire képes az inkluzív marketing? – podcast a Sokszínűségi hónap keretében
-
Kaffka Margit: Hangyaboly – felolvasás, 16., befejező rész