Anna Pakosz Fabula 2021

Szabadon nő – #csakazértisnyár programajánlat hétvégére

Egyre több levelet, felhívást kapunk, amelyben női tematikájú, nőknek szóló, nők által szervezett programokra hívtok minket. Ez nagyon jó és ezért hamarosan elindítunk egy olyan rovatot, amelyben igyekszünk több kezdeményezésről és többször is helyet adni, felvállaltan szubjektív válogatásban. Addig is, most itt egy ajánlat szeptember első szombatjára, és csakis akkorra. “Egy Csobáncra néző szauna, egy erdőbeli kis ház és egy meditációs tér – ezek a helyszínei annak a különleges, és csupán egy estére szóló kiállításnak, ami szeptember 4-én nyílik a Balaton-felvidéken. Pakosz Anna festőművész SZABADON Nő címet viselő, első önálló, experimentális kiállítása nem csak a helyszín, de az egy estébe sűrített, audio-vizuális elemekkel és művésztársakkal is kiegészített, megnyitó-koncepció miatt is rendhagyó ” – írják a szervezők, minket meg levettek a lábunkról azzal a bevállalással is, hogy ennyi művész munkájának gyümölcsét mindössze egyetlen este élvezhetik majd a látogatók.

 

Dajer_Tamogatom

„A kép és a kiállítás csak egy apropó arra, hogy összegyűljünk, hogy megfoghatóvá váljon a művészet” – mondja első önálló kiállításáról Pakosz Anna. A közgazdászként végzett, majd 4 évig Tel Avivban kurátor asszisztensként dolgozó és mozgásművészetet tanuló fiatal akotó Izraelben kezdett festeni, tavaly pedig már Bukta Imrével, drMáriással, ef Zámbó Istvánnal és Nemes Anitával együtt foglalhatta össze egy alkotásban a 2020-as évet a Lobenwein Galéria felkérésére. Anna 6 évvel ezelőtt fordult a képzőművészet felé, akkor még kollázsokat készített, aztán összművészeti táborokat szervezett Egyiptomba, közösségi alkotóteret hozott létre a testvérével Atelier Pakosz néven, most pedig – párizsi, barcelonai és londoni kitérők után – egy olyan kiállítás megnyitóra várja a művészetkedvelőket, ami azon túl, hogy rendhagyó, elsősorban élményeken, tapasztalásokon keresztül akarja közel hozni a festményeket a befogadóhoz. Az esemény megalkotásában Anna olyan tehetséges fiatal női alkotókkal dolgozik együtt, mint Kállay Eszter és  Ferencz Mónika költő, Pátkai Rozina előadóművész, Bedécs Lola operatőr, Horváth Réka táncos és Hrotkó Csenge fuvolaművész. (Forrás: Szabadon nő –  sajtóanyag, borítókép: Pakosz Anna  Fabula című festménye)

Anna Pakosz
Pakosz Anna

„Amikor mély öröm- és szépségérzet söpör végig rajtam, akkor tudom, hogy festenem kell. Számomra ezeket a megéléseket leginkább a tánc és a saját testemmel való kapcsolódás idézi elő. Szeretném a bennem rejlő inspirációt megosztani másokkal. Úgy érzem a mai világban ezeket a tapasztalatokat kevesen engedjük meg magunknak. Szeretek más műfajokból inspirálódni, az esemény szervezése közben Marina Abramovic és Pina Bausch munkásságához sokszor nyúlok vissza. ”

pakosz anna maze with no escape 2021

                                                                                                                  Pakosz Anna: Maze with no escape

 

pakosz anna half in half out 2021

                                                                                                        Pakosz Anna: Half-in half-out

Egy Csobáncra néző szauna, egy meditációs tér és egy üvegfalú erdei lak ad teret az 1 napos – ebben a formában megismételhetetlen – eseménynek. Az a szerencsés 30, aki részt vesz a megnyitón kis csoportokban járja majd végig a helyszíneket, a Balaton-felvidék egyik kivételes pontján, a Bács-hegyen található Hi-Hekate meditációs központban. (Fotó: Facebook)

Hi Hekate

 

És ha már audio-vizuális elemek és művésztársak sora az ígéret, zenei beharangozóként Pátkai Rozinát hallgassunk: 

 

Dajer_Tamogatom