Ezekben a napokban számtalan kétségbeesett, segítséget kérő posztot látunk a közösségi médiában, miszerint hogy lehet repedésmentes bejglit sütni? Mi tudjuk, mi a megoldás: zserbó! Azt az újra és újra fellobbanó vitát viszont nem áll módunkban eldönteni, hogy vajon Gerbeaud Emilnek, a svájci származású budapesti cukrásznak van-e köze a sütemény születéséhez, ellenben arra büszkék vagyunk, hogy dajeres szerzőé a tökéletes zserbó receptje. Aki nem hiszi, járjon utána, csinálja Móra Gabi után szabadon!
Nálunk készül a tökéletes karácsonyi zserbó.
Ezzel a bevezetővel nyugodtan lehet vitatkozni, bármilyen zserbóval szívesen megmérkőzöm. Az a helyzet, hogy már számtalan független tesztelő bizonyította kontrollcsoportos vizsgálatok után, hogy ez az állítás egyáltalán nem túlzó. Gyerekkoromban még bejgli is volt karácsonykor, de nagyon hamar kikopott a menüből, mert szerencsétlen vagy buzogánnyá száradt, vagy csak valamelyik nagyon elvetemült családtag a cukorroham utolsó másodperceiben fogyasztotta el. Hiszen ki enne bejglit, amikor ott a zserbó is?
A receptet már a nagymamám is így használta, Anyu pedig örökül hagyta ránk. Sajnos hamarabb kellett megtanulnom megsütni, mint ahogy szerettem volna, de kényszerűségből vettem az akadályt. Konkrétan a legelső olyan sütemény volt, ami túlmutatott a bögrés finomságok univerzumán. Hiába, szeretek veszélyesen élni és lehetőleg karácsonykor próbálom ki a legbonyolultabb dolgokat. Tavaly például vegán Wellington készült szejtánból. Nyilván se szejtánt, se Wellington módra készült ételt nem csináltam előtte, kipróbált recepttel könnyű villantani. Sikere volt, megették. De vissza a tárgyhoz!
Ez a zserbó nemcsak csodálatos, de meglehetősen leegyszerűsített recept alapján készül. Anyu szeretett főzőcskézni, de utálta a bonyolult dolgokat, nem szívesen állt a tűzhely mellett órákig. Nálunk a paprikás krumpli üresen készült – azóta is csak úgy szeretem – és a vasárnapi marhahúsleves is hamar átalakult citromos csirkeragu levessé. Valami hasonló történhetett a zserbóval is. Nincsen benne annyi réteg, mint egy igazi cukrászdai zserbóban és csúnya a teteje. Ez a csúnya tető egyben az egyik titka is, hiszen nem édes, így a kesernyés kakaó valódi harmóniába kerül a savanykás baracklekvárral. A másik titok ez a bizonyos házi baracklekvár. Eredetileg ezt is Anyu főzte, kétségbe is voltam esve, amikor az utolsó üveg is elfogyott. Honnan szedek most már ilyet? Szerencsére sikerült rátalálnom a lekvár unokatestvérére: Anyósom megszólalásig hasonlót főz. Nővérem a saját készítésű őszibarack lekvárjára esküszik. Szerintem azzal nem az igazi, de hát egye fene, ő is beleteheti a sajátját.
Régen a zserbó mellé a maradék tésztából mindig készült egy kis baracklekváros tekercs is, nekem. A felét megettem még nyersen, a másik kisült és az volt az én saját süteményem, amiből csak az arra érdemesek kaphattak. Se a Nővérem, se én nem vettük a fáradtságot, hogy reprodukáljuk a tekercset. Egészen addig, amíg meg nem születtek a gyerekeim. Ma már ők nézik a nyújtódeszka mellől, ahogy készül, ők eszik meg a tészta leeső darabjait nyersen és én veszekszem velük, hogy megfájdul a hasuk, és ők őrzik féltékenyen a kis tekercset.
Na szóval a lényeg az, hogy ne sajnáljuk a lekvárt meg a diót, a mennyiségek komolyan veendők és szigorúan a süteménybe helyezendők – sütés közben megenni nem ér! A torkos családtagoknak a kezére kell csapni. Ja, és valóban rétesliszt kell hozzá, finomliszttel nem az igazi. A tető meg randa lesz, de finom, nem kell csokit főzögetni és elrontani vele az egészet.
Hozzávalók:
A tésztához:
½ kg rétesliszt
1 kocka ráma
½ élesztő
2 tojás sárgája
1 egész tojás
5 dkg porcukor
Töltelék:
25 dkg darált dió
25 dkg kristálycukor
1 nagy üveg baracklekvár
Tető:
10 dkg cukrozatlan kakaó
20 dkg kristálycukor
Az élesztőt felfuttatjuk. A margarint a liszttel elmorzsoljuk. Ebből kis fészket készítünk, abba beleütjük a tojásokat, az élesztős tejet és a cukrot, tésztává összedolgozzuk. (Tudom, hogy a kocka Ráma ciki, ez is hagyománytiszteletből maradt benne. Lehet kísérletezni vajjal is, a nővérem szokott, de az nem áll jól a tésztának) Három részre vágjuk, a részeket kinyújtjuk. Az első részt kivajazott tepsibe tesszük, rátesszük a lekvár felét, arra pedig a cukorral összekevert dió felét. A következő lappal ugyanígy teszünk, és a tetejére tesszük a harmadikat. Ezt villával jól megszurkáljuk. Különben berepedezik és még annál is randább lesz. Egy órán át pihentetjük, aztán előmelegített sütőbe tesszük. Nagy lángon öt percig sütjük, aztán közepesen még kb. 30 percig. Ha kész, teljesen kihűtjük. A kakaóporhoz vizet teszünk és sűrű masszává keverjük. Megkenjük vele a sütit, nem túl vastagon és nem is túl vékonyan. Őszintén szólva nem tudom, mi az ideális vastagság, évről-évre kísérletezek. Mindenesetre a fenti mennyiség valószínűleg sok, de a maradékból készülhet forró kakaó. A sütit másnap reggelig hűvös helyre tesszük, addigra megköt, elkészül. Éjszaka őrt állunk, nehogy reggelre csak a hűlt helyét találjuk.
Ha szentestére készül el, másnapra úgysem marad. Volt már olyan év, amikor több tepsi készült, ilyen esetekben kiderült, hogy sokáig bírja frissen.
Tetszett Önnek ez az írás?! Ha igen kövessen bennünket a facebookon, youtube-on és az instagramon!
Mora Gabriella eddigi írásai a Dajer.hu-n:
Kaja a hűtőben, apátokkal fesztiválozunk….oh, wait! 2020-as kiadás
Vegán emberkísérlet III. Amikor már ölni tudnál egy rántott húsért
Vegán emberkísérlet II. rész – 3. és 4. hét
Vegán emberkísérlet – az első két hét
Kaja a hűtőben, apátokkal kapolcsozunk! Csók, anyu