Nemrégiben egyik szerkesztőnk talált egy érdekes felhívást, amelyben egy férfi baleseti sebész ingyenes, egyórás, projektoros(!) előadást ígért az arra éhes érdeklődőknek, „A női gépjárművezetők jellemző tulajdonságai” címmel. Sajnos a rendkívül ígéretes programról lemaradtunk, pedig látatlanban lett volna kérdésünk és véleményünk. Addig is, míg ezt egyszer pótolhatjuk, a „női vezetők váratlan helyzetekben hogyan rendelnek gasztro cikket” tematikánkat javasoljuk tanulmányozásra, amely után egy pohár bársonyos lila vagy akár lazúrkék ibolyaszörppel koccinthatunk a sikerre. Somfai Barbara írta meg történetüket a Dajernak.
Ez az egész úgy kezdődött, hogy defektes lett az aranyszínű Skoda Octaviám, amikor Andikához vendégségbe mentem Alsóörsre. És Andika – Kovarszki Andrea, a dajer.hu egyik alapítója – nem a helyi szerelőket vagy a távoli férjeinket hívta azonnal kereket cserélni, hanem azt mondta, hogy megoldjuk. Nem viccelt. Néhány órával, kevés kosszal és sok fetrengve röhögéssel később hazamentem a kicserélt kerékkel. Cserébe, azt mondta, írjam meg az ibolyaszörpöt.
Olvastam egyszer egy regényben – nem jut eszembe melyikben – egy nőről, akit szörpös nőként emlegettek. Emlékeim szerint ez a nő léha, megbízhatatlan, titkolózós fajta volt, de sokféle egyszerűbb és egészen kifinomult szörpöt tudott készíteni, és nagyobb költözésekkor is elsősorban ezeket vitte magával. Én kábé két oldal után tudtam azonosulni ezzel a szereplővel, azóta tudom, hogy ez is egy archetípus. A szörpös nő. És ezt el is mondtam Andikának, vesztemre, mert azóta is így hív.
Én is sokféle szörpöt tudok főzni. Az ibolyaszörp azért a legmenőbb a szörpjeim közül, mert virágból van, kevesen tudnak ilyet, és nagyon szép. Ezen kívül ingyenesen – bár sok fáradtsággal – hozzáférhető az alapanyaga, és egyébként nem csak a végeredmény, hanem az elkészítés minden egyes lépése nagy esztétikai élményt nyújt. Majd mutatom.
Azt, hogy az ibolyát egyáltalán el lehet fogyasztani, csak néhány éve tudom, amikor egyszer ettem kandírozott ibolyás csokit, és elraktároztam az élményt. Aztán olvastam, hogy létezik ibolyaszörp is, és alig vártam a virágzást. Régen is szedtem ibolyát szagolgatás és gyönyörködés céljából, de ez a lelkesedés most szintet lépett.
Ibolyát most kell gyorsan szedni, amíg még van, de nem mindegy, hogy milyet. Néhány éves tapasztalatom alapján arra bíztatok mindenkit, aki szép, aromás szörpöt szeretne, hogy a sötétlila, minél illatosabb egyedeket gyűjtse, az úgynevezett „szörpibolyákat”. Ezeket se úgy, ahogy régebben csokorba szedtük, szépen szárral, hanem elég csak a feje. Később ugyanis le kéne őket szárazni, akkor meg minek. Ehhez jó lenne egy speciális szerszám, ami olyasmi, mint egy sűrű gereblye, hogy a virág feje fennakadjon, mert az nagyon meggyorsítaná a szedést, de ibolyaszüretelőt sajnos nem kapni a boltban. Valaki kifejleszthetné végre.
A fáradságos ibolyaszedést az némileg könnyíti, hogy az ibolyák csordában (vagy miben) szeretnek teremni. A szörpibolyák is. Egy egész szőnyegnyit le lehet egy leüléssel szedni, egy főzéshez legalább három nagy maréknyi kell. Ebből is legfeljebb három üveg lesz majd, mindehhez szerintem egy kétórás erdei séta kell minimum.
Ha megvan a megfelelő mennyiségű és minőségű ibolya, akkor túl vagyunk a nehezén, innentől 100% élvezet jön. Mennyiségeket csak saccra tudok mondani, de vannak jó ötleteim, hogy ezeket hogy találjuk el.
Az ibolyákat bele kell tenni egy fazékba, majd vizet annyit öntsünk rá, amilyen árnyalatot szeretnénk. Kevés víz – sötétebb rózsaszín végeredmény, és fordítva. Én annyit szoktam ráönteni, hogy jól ellepje.
Cukorból annyi kell, hogy sűrű szirupunk legyen, nagyjából feleannyi, mint víz. Aztán kezdhetjük főzni, de csak kis lángon, mert nem szabad forralni. Egy ideig eltart, amíg kiengedi magából a színt, az ízt meg az illatokat, mondjuk 20-25 percig. Onnan lehet tudni, hogy már jó, hogy a sötétlila ibolyákból világoskék cafatok lesznek, akkor kell leszűrni. Ez a maradék massza is gyönyörű amúgy, egyszerűen kár kidobni. Még gondolkodom a felhasználási lehetőségeken.
A leszűrt lé elég ijesztő, méregzöld. Ahhoz, hogy az ibolyaszörp elnyerje végleges színét, citromsav kell majd. Én a sima bolti citrompótlót használom, és akkor attól egyszer csak elrózsaszínesedik, ez a legjobb része az egész főzésnek.
Kémia órákról szerintem mindenki emlékszik a lakmuszpapírra, na, ez is olyan, csak ez lakmusz oldat, nevezett sav-bázis indikátor. Ha jól tudom. Én utána kóstolgatom, hogy elég édes, elég savanyú-e, és ahhoz képest teszek még bele citromot, cukrot. Aztán a forró lét üvegbe teszem és berakom a párnák, paplanok közé.
Mivel nagyon kevés lesz belőle és dísznek is szép, nem adok akárkinek, csak a legkedvesebb vendégeknek vagy nevezetes alkalmakra bontok ki belőle. Húsvét, esküvő, sikeres kerékcsere, ilyesmik.
Tetszett ez az írás?! Ha igen, kövess bennünket a Facebookon és az Instagramon!
„A tartós hullámnak ára van!”, 2021. március 8. óta alkalmi vagy akár havi, rendszeres támogatással is hozzájárulhatsz a magazin fennmaradásához! Köszönjük.