libresse

We will survive – JÁTÉKKAL!

Ezt a képet egy teljesen átlagosnak induló, szürke, álmos, őszi reggelen lőtte egyik barátunk a Budai Várnegyedben, Covid idején. Beindító kép, nem?  Mi történhetett itt? Ha van kedvetek  eljátszani a gondolattal, írjátok meg nekünk max. 500 karakterben a cikket megosztó facebook posztunk alá! A hozzászólásként beküldött történetekből, a december 6-ai,  vasárnap esti szerkesztőségi  Zoomunk után fogunk nyertest hirdetni. Mielőtt olvasóink történetei előtt kíváncsian megnyitjuk  a dajer.hu kommentfalát, megkértük Rácz Zsuzsa író barátunkat, aki jelen volt magazinunk születésénél is, hogy elsőként ő ossza meg velünk,  mi jut eszébe a kép kapcsán? 

fotó: Polyacskó Orsolya

Szürke és szomorú volt a reggel, köd és szitálás, zombifilm, amikor kisfalunk nagyboltja előtt, a parkolóban egy komplett sci-fi-látomás ugrott elém: fehér sátor előtt fehér szkafanderbe öltözött emberek kacsáztak a parkolóban álló autók leengedett ablakaihoz. Öt percet ha álltam ott, cirka 20 autónyi sor jött össze, járó motorral várakoztak.

A Covid-tesztre. Fejenként húszezerért, hiszen az állam nem fizeti. Ebbe a sorba biztosan nem állok be.

Különben is: szervizbe kellett vinni az autónkat. Hetek óta úgy használjuk, hogy négy ajtóból egy nyílik, a vezetőoldali – kiköpött burleszkfilm, amint négyen igyekszünk bemászni az egyetlen ajtón át…

Az autóvillamossági szakember az egyetlen ilyen szakmával bíró ember a falunkban. Tudja is magáról, hogy hiányszakma az övé. Hozzám hasonlóan negyven pluszos ürge, vállig érő, csatakos ősz haja egy jobb napokat látott zöld kötött sapka alól kandikál ki, szemén olvasószemüveg, lábán gumipapucs, abból egykor fehérnek árult frottírzokni csodálkozik a világra ártatlanul.

Szépen felvezetem neki, mi a probléma az autóval, igyekszem elkapni a tekintetét. Elveszi tőlem a slusszkulcsot, megnyomja párszor a nyitógombot, és hallja, amit kell, vagyis amit nem lehet: nem nyitja a szerkezet a zárat.

– Ez elromlott – állapítja meg, és még mindig nem néz rám, pedig vagy öt perce állunk egymással szemben. – Hány éves is ez? Nem egy mai csirke már… – veti oda nekem.

– Még húsz sincs – számolok gyorsan utána. Mondanám is, de megkukulok, mert egy futó pillantás erejéig rám emeli a tekintetét. És ott van bizony benne.

Nem az autóra értette.

Huszonévesen is rühelltem autószerelőhöz vinni az autót: akkoriban azért nem néztek a szemembe a szakik, mert a mellemet bámulták. Vagy én nem mertem ránézni senkire egy férfiakkal teli műhelyben, ahol a falon lógó csupasz nős poszterek is rám hozták a frászt. Alig telik el húsz év, és már a kivénhedt hippi dj-nek tűnő szakember sem méltat szemkontaktusra, mintha nem is látszanék, pláne egy olyan korú és állagú autó női tulajdonosaként, amely hozzám képest ugyan tini, de magához képest lassan matuzsálem. De ez az egyetlen. A családi autónk.

– Újonnan gyártottat ebbe már nem érdemes rakni, csak az alkatrész minimum egy százas, és akkor még a munkadíjat fel sem számoltam – mond ítéletet, és már fordul is el, majd még odalöki: – Mostantól érdemes jóban lenni egy bontóval, onnan lehet olcsón alkatrészt szerezni.

Körülbelül úgy hangzik, mintha nekem mondaná: ideje, kisanyám, hogy szerezz magadnak is helyet mielőbb valami elfekvőben.

Felüvölt bennem egy oroszlán, de mielőtt kiszabadulna, és széttépné a szakembert, gyorsan visszaülök az autónkba, bevágom az egyetlen működő ajtót. Ráadom a gyújtást, csutkára feltekerem a hangerőt a magnón (épp működik, az se mindig), és sírva ordítom az I will survive-ot Gloria Gaynor-ral: Did you think I’d crumble? Did you think I’d lay down and die?! Azt hitted, összetörök, és lefekszem meghalni?! Oh, no, not I! Nem, nem én! Oh, as long as I know how to love, I will stay alive! Amíg tudom, hogyan kell szeretni, addig életben maradok! Kedves autónk, újszülött lányaimat is biztonságban hozta haza anno a kórházból. Műszerfalát megpaskolom, ahogyan a ló hátát szokás vágta után: we will survive, túléljük, ezt is, egyet se félj, szívem.

 

És egy témába vágó holnapi, november 19-i nyilvános beszélgetés Mit ér, ha? címmel, a Láthatáron csoport szervezésében.  Mi is ott leszünk!