Hiába az ikonikus filmjelenet, amiben a börtönbe került maffiafőnök borotvapengével szeleteli a fokhagymát, nemzedékek tudását rakva bele hozzávalóként a főzéshez, vagy az ezerszer hallott óva intés, hogy magyarok, pizzára csak ketchupot ne, az istenért, az olasz konyha klasszikusainak ma már ezernyi mutációja készül a világ minden részén, egészen a saját konyhánkig. Míg az igazi nápolyi pizza fatüzelésű kemencéjét állítólag akár 450 – 480 fokra is felfűtik, hétvégi gasztro ajánlatunkban kolozsvári szerzőnk, Moscu Katalin a Pizza a la Magyarókereke verziót ismerteti meg velünk.
A kereki a földkerekség legfinomabb pizzája. Bármennyire meglepő, a legfinomabb pizzát nem Olaszországban ettem (bár kétségkívül ott sütik a leghagyományosabbat, legegyszerűbbet és legzamatosabbat), hanem Kalotaszeg csücskében, Magyarókerekén.
Él ebben a kis magyar-román vegyes faluban egy holland-amerikai vegyes házaspár, akik minden idejüket és erejüket arra fordítják, hogy ami az asztalukra és a bendőjükbe kerül, az tiszta helyi termék legyen. A ház ura azonban nagy pizza-rajongó, és hát semmi más nem jöhetett számításba, mint a házi pizza. Sütötték is rendületlenül, míg tudomására nem jutott, hogy nem is olyan messzi földről hét nyelven beszélő pizza-kemencét lehet rendelni. Addig sóvárgott a ház ura a kemence után, míg egy szép napon felesége megajándékozta vele. Örömükben összehívták a rokonságot és nagy pizzapartit rendeztek.
Elmentünk mi is csodát látni, s hát amint ott tátom a számat, megakad a szemem egy amolyan sufnituning kemencén. Ez lenne hát a híres pizzasütő kemence? – gondoltam magamban, de bölcsen hallgattam, és beálltam a sürgő cselédek sorába, akik a háziasszony pattogó utasításait követték. Egyikünk lisztért szaladt, másik a deszkát, nyújtófát hozta, harmadik vizet mert a kútból, negyedik házisonkát aprított, az ötödik kecskesajtot szelt. A ház asszonya fatálba öntötte a lisztet, likat fúrt a közepébe, abba morzsolta a kevés élesztőt, szórta a cukrot és öntötte a negyed bögrényi friss, langyos kecsketejet, tetejébe csipet sót hintve. Nyakon löttyintette kevés hidegen sajtolt napraforgó olajjal és egy fél bögre melegített kútvízzel. Az egészet jól összegyúrta, nyolc egyforma részre szaggatta, majd kerek cipókat formált belőle. Leterítette a tálat egy fehér háziruhával, s hagyta kelni a langyosan simogató tavaszi nap melegében.
Aztán komótosan odaballagott a kemencéhez, és kijelentette, hogy most pedig begyújt. Hol a hideg kemencére, hol a kelő tésztára pislogtam: hogy a túróba lesz ebből fél óra múlva pizza a sütőben? De bizony hiába kételkedtem. Amint asszonykánk megrakta fával a katlant, odaállított a Wertheim(!) hőmérő elé, és huncutul utasított, mérjem le, mennyi idő alatt melegszik fel 20 fokról 220-ra. Hitetlenkedve foglaltam helyet a sütő előtt és kezdtem meresztgetni a szemem a hőmérő piros mánusára.
Közben a legfiatalabb, tízéves süldő leányka kötényt kerekített maga elé, odapattant a deszka elé, jobb kézbe kapta a nyújtófát, baljából pedig bőven meghintette a deszkát liszttel. Kivette az egyik cipót a fatálból, és ügyesen elkezdte kerek formájúra kinyújtani. S csak nyújtotta, nyújtotta, úgy néztük, mikor rongyolódik meg. De nem rongyolódott az, csak gyönyörűen, vékonyan kerekedett, míg akkora nem lett, mint a pizzatepsi. Annak a fenekét jól megszórta grízzel (darával), és átrittyentette bele a tésztát. Tetejét megkente olajjal, majd kerti fűszereket szórt rá: bazsalikomot és szurokfüvet (oreganót).
Pattogott a fa a katlanban, a mutató alig moccant. Aztán egyszercsak megmozdult, és megállíthatatlanul ment felfele. Meglepetésemben el is kiáltottam magam: Ejha, ez a kemence nem viccel! Húsz perc alatt forró volt, mint a Nap. Akkor aztán megindult a nagy sürgés: kenték a lányok a házi paradicsompürét, szórták a finomságokat a tészta tetejére, asszonykánk meg – amint 220-at kiáltottam – be is teremtett három tálcát a kemence kőlapjára. Olyan gyorsan sült, öröm volt nézni a sütő ajtaján át. Pirult a tészta fodra, bugyborékolt a paradicsom, olvadozott a kecskesajt, nekem meg csak úgy futott össze a nyál a számban.
Amikor aztán kivette a kemencéből, nem győztem betelni a szagával! Mindenféle finom illat keveredett, s ahogy vágták, csak úgy ropogott a tészta. Került tavalyi szőlőbor is az asztalra. Kerek lapítón kínálták körbe a háromszögű szeleteket. Kettesével szedtük, úgy tettük egymásra. Csak a tavaszi madárcsicsergés, a tűz pattogása és szánkban a falat ropogása zengte be a nyárikonyhát. Hogy mit szerettem legjobban a lakomában? Hát azt, hogy annyi pizza sült, nem akart elfogyni. Mindenki jóllakott, még a szomszédot is áthívtuk lakmározni.
Ha nem hiszitek, hogy így volt, járjatok utána, s kerüljetek egyet Kereke fele. Meglássátok, ott sütik a legfinomabb pizzát! Ha azonban Kereke nektek az Óperencián túl van, akkor kérjetek valahol egy tetőcserepet, vigyétek haza, tegyétek be a sütőbe, izzítsátok 220-ra, s rittyentsetek rá egy fájintos pizzát – csak tiszta forrásból.
Tetszett ez az írás?! Ha igen, kövess bennünket a Facebookon és az Instagramon!
“A tartós hullámnak ára van!”, március 8. óta alkalmi vagy akár havi, rendszeres támogatással is hozzájárulhatsz a magazin fennmaradásához! Köszönjük.
Moscu Katalin írásai a Dajer.hu magazinon:
Tarot: 2021, a teherhordó gepárd éve
Te analóg élménykísérő, tücsök-tenyésztő vagy memória-tökéletesítő leszel százévesen?
Tarot: ma, december 1. Fogjunk vissza!
Tarot: ma, október 25. az elmeátállítás napja
A rabbi, a lánya, a szerető és a férje
A lehurbolt Földanya és én, az újratöltött környezettudatos
Az Év Levegő-urai: a boldog Holováczok!